Magyarország balkanizálódása, szélsőjobbosodása igazságos válasz az elmúlt 8 – 25 – 40 év balliberális diktatúrájára, ugyanezek a jelenségek a román közéletben az erkölcsi felháborodott magasabbrendűség szemszögéből tekintendők.
„Az nyilvánvaló – mondjuk –, hogy a Magyarország határain kívül rekedt kisebbségi magyarok egyedül Romániában tudtak megmaradni egyetlen párt keretein belül, és éppen azzal értek el valamit, hogy kormányra tudtak kerülni koalíciós partnerként szinte válogatás és ideológiai elkötelezettség nélkül, és olyan törvényekhez tudták segíteni Romániát, amelyek a kisebbségeknek (is) kedveznek. De mennyivel jobb lehetne a helyzetünk, ha tökösen ellenállnak! Már autonómia is lenne!
A magyar és a román valóság egymásra kopírozásából egy különlegesen egyedi világnézet és választói magatartás alakult ki. Magyarország balkanizálódása, szélsőjobbosodása igazságos válasz az elmúlt 8 – 25 – 40 év balliberális diktatúrájára, ugyanezek a jelenségek a román közéletben az erkölcsi felháborodott magasabbrendűség szemszögéből tekintendők.
Sajátos harci stratégia működik a párt és szavazói között – mondjuk kívülállóként –, amelyben a szavazópolgárok és az általuk megválasztott vezetőik konkrétan szembemennek egymás törekvéseivel. Mert mindenki magyarabb a másiknál, mindenki ezeréves történelmi távlatokban látja a magyar Svájcot, előbújnak azok a figurák, akik a második sör után Erdély fejedelmévé koronáztatnák magukat pusztán önfeláldozásból, és senki nem vesz tudomást a realitásokról. Aki mégis, az ellenség, kitaszítjuk a csillagösvényből. Az alternatíva egyik útja Csaba királyfi, a másik nem fér össze a magyar önérzettel."
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Mi, még hatalomban levő, fél lábbal predigitális ősemberek hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy úgy lesz, ahogy most gondoljuk. Pedig… És jó lesz az úgy, higgyék el.

Hétvégén érkezik az enyhülés, de hosszú távon kéne gondolkodni, ha fel akarunk készülni a további hőségekre.

Ez már a második év, hogy több a pozitív hang a román nyelv és irodalom vizsga után, mint amennyi a negatív. De miért kellett erre három és fél évtizedet várni?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...