Úy tűnik, kezd kialakulni egy pártok fölötti szövetség, amely minden eszközt bevet a korrupcióellenes harc hiteltelenítésére, az igazságszolgáltatás lejáratására, a korábbi állapotok visszaállítására.
„Kétségkívül, e túlpörgetett ritmusban történtek, történnek túlkapások, sérülnek emberi jogok, születnek rossz, igazságtalan ítéletek. De jogállamban az ilyeneket az emberi jogvédő szervezetek teszik szóvá, nálunk meg a politikai osztály képviselői szapulják az igazságszolgáltatást. Teszik mindezt mondhatni nyíltan, az emberi jogok védelmezőinek szerepében tetszelegve – miként Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, aki egyetlen, igazságtalanul fogva tartott nő esetéből kiindulva leváltaná a korrupcióellenes főügyészt és a legfelsőbb bíróság elnökét –, de teszik ezt sunyiban is – például amikor hetente módosítani igyekeznek a büntető törvénykönyvet –, vagy éppen különféle fondorlatok révén, például azt sugallva, hogy a korrupcióellenes harc voltaképpen nem több titkosszolgálatok leszámolásokkal tarkított bandaháborújánál.
Ami viszont feltűnő, még ha esetenként lehetnek is részigazságok mindabban, ami az igazságszolgáltatásról elhangzik a politikusok szájából: kialakulóban egy pártok fölötti koalíció. A volt liberális, jelenleg szociáldemokrata szövetséges Tăriceanu ugyanúgy vélekedik a korrupcióellenes ügyészségről, mint a nemrégen még az igazságszolgáltatás függetlenségéért síkra szálló Traian Băsescu volt államfő, Victor Ponta szociáldemokratái pedig a liberálisokkal és az RMDSZ-szel közösen igyekeznek korlátozni az ügyészek mozgásterét. Fejlettebb demokráciában ezt akár úgy is értelmezhetnénk, hogy tényleg lehet valami gond Justitia háza táján, ha ekkora az egyetértés. Nálunk viszont inkább a tolvaj kiált tolvajt esete állt elő: azok lehetetlenítenék el a korrupcióellenes harcot, akik fenyegetve érzik magukat."
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.
A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Mindig a másik oldal manipulál és hazudik, nyilván. De vajon lehetséges-e ma manipuláció-mentes demokrácia?

Tömeges elbocsátások és világpiaci eszkalációk: elveszi-e a munkánkat az AI, vagy át tudunk képezni embertömegeket? Tűnődés a kelet-európai lyukból.

Egy álkommunista megmondót nem érdekel a háború, ahogy a 10 lejes benzin réme se. Az viszont igen, hogy épp mi jön ki az elszabadult hajóágyú csövén, és ezzel mekkorát lehet kaszálni a lájkversenyben.

Újabb évekkel tolódik el a rég várt körgyűrű megépítése, de nem ez az egyetlen bökkenő ebben az erőltetett nagyvárosodásban.