Döbbenten gondolok arra, hogy milyen méretű korrupcióról lehet tudomása az oktatásügyi tárca vezetőjének, ha elrendelte, hogy az érettségi dolgozatokat az idéntől más megyében fogják javítani.
„Az újabb rendelet több mint valószínű, hogy nem kedvez a magyar érettségizőknek. Még akkor sem, ha a szakminisztérium magyar oktatásért felelős képviselője azt ígérte, hogy dolgozataikat olyan megyékbe irányítják, ahol magyar tagozat is működik. Ami korántsem lehet garancia arra, hogy ne olyan tanárok kezébe kerüljenek, akik »fokozott szigorral« bírálják el a dolgozatokat. A helyesírásból, a rögtönzött fogalmazásokból ítélve ugyanis azonnal kiderül, hogy nem román anyanyelvű tanuló munkájáról van szó. Ez a megyén belül is megtörténhet, ahogy a képességfelmérő vizsgán is egy-két iskola esetében tanúi lehettünk annak, hogy a román jegy messze alulmaradt a másik két tantárgyból elért pontszámnál.
Ezért nem sportszerű a próbálkozás, amikor a képességvizsgát követően a román diákok eredményét a magyarokéval hasonlítják össze, akik anyanyelvi és matematika átlaguk alapján felveszik a versenyt társaikkal, de olyan romántanítás után, ami nem arra irányul, hogy kedvvel és könnyedén sajátítsák el és beszéljék az ország nyelvét, aligha.
Az érettségi dolgozatok tehát útra kelnek, de aki mindenáron kiskaput keres, a megyén kívül is megtalálja. A többi tanár pedig joggal érezheti, hogy korrupt pedagógustársaikat kellene leleplezni, mielőtt egy táborba sorolnák valamennyiüket. Továbbá figyelembe kellene venni azt is, hogy milyen vélemény alakul ki a diákokban tanáraikról, akiket már eleve a csalás lehetőségével bélyegeznek meg. Ez ellen a pedagógusoknak kellene tiltakozniuk elsősorban."
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy orvos, aki nemcsak emberekkel, hanem képekkel is foglalkozik: Antal Álmos sepsiszentgyörgyi nőgyógyász lakásában minden festményhez egy történet, egy kávé melletti beszélgetés, egy barátság emléke tartozik.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Elmélkedés a romániai felsőoktatásról, a külföldi agyelszívásról és arról, hogy miért van igaza Ilie Bolojannak az orvosok itthon marasztalásáról akkor is, ha az nem megvalósítható.

A sajátos romániai demokrácia egyik alapvetése, hogy az elvileg különálló hatalmi ágak látszólag egymással harcolnak az emberek kárára, de valójában kéz kezet mos alapon a politikai-anyagi klikkek irányítanak mindent.

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Az egykori diktátori luxusrejtek ma szabadon bérelhető.

„Hát szerinted lenne autópálya, gyár, új lakónegyed, pláza ebben az országban, ha hagynánk, hogy mindenki, bárki beleszóljon? Ha hagynánk, hogy az az ember, aki meg tudja csinálni és aki meg is csinálja, elbukjon valami rongyos egy-két milliós tyúkperen?”

Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.

Mint ahogy az idegengyűlölet úgy általában. A dicső múlt elrajzolt képe, a nemzeti kivagyiság és az elvakult nacionalizmus kapcsolatáról.

És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.