// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid
Boros Miklós Boros Miklós

A világbajnokság csak most kezdődik

// HIRDETÉS

Divat lett Európát siratni a brazíliai labdarúgó világbajnokságon, pedig öreg kontinensünk csapatai semmivel sem nyújtanak rosszabb teljesítményt, mint négy éve Dél-Afrikában.

(Külön)Vélemény

Szerző: Boros Miklós
2014. június 27., 12:40

Akkor is, most is hat európai csapat élte túl a csoportkört – ráadásul ezúttal annyival jobb a helyzet, hogy nem kell egymás ellen játszaniuk.

2010-ben az egyenes kiesés szakasz előtt lehetett tudni, hogy a német–angol, spanyol–portugál, holland–szlovák párok miatt a legjobb nyolc között már csak hárman maradnak – de az a három aztán el is foglalta a teljes vb-dobogót.

Egyelőre azonban

Amerika dicsőségéről zeng az ének.

Dél-Amerika most is öt csapattal lesz jelen a nyolcaddöntőkben, bár ezúttal Ecuador révén kiesője is volt a csoportkörben, Észak- és Közép-Amerika pedig hárommal. Ez egyelőre az igazi meglepetés, a Costa Rica – Mexikó – Egyesült Államok trió ráadásul taktikai téren is tudott új színt hozni. Na jó, nem ők találták fel a spanyolviaszt, de remekül alkalmazzák például az ötvédős rendszert az ettől jó másfél évtizede elszokott riválisok ellen.

A csoportkör másik nagy nyertese Afrika, amely először küld két csapatot az egyenes kieséses szakaszba. Nem azokat, ahol a legnagyobb nevek játszanak, hanem ahol sikerült fegyelemre nevelni a játékosokat. Ebből a szempontból a francia utánpótlásrendszerből táplálkozó Algéria fényévekkel jár kontinense többi válogatottja előtt.

A vb vesztese pedig egyértelműen Ázsia, Dél-Korea és Japán négy éve még a legjobb 16 között volt, most viszont 12 meccsen alig három döntetlenre és 9-25-ös gólarányra futotta az ausztrálokkal felturbózott földrésznek.

Szombattól kezdve már nem szabad hibáznia annak, aki világbajnok akar lenni. Két hét alatt kell négyből négyszer jól játszani, egyetlen rossz félidő végzetes lehet. Négy éve a csoportkör után már „eltemetett”

Európa az egyenes kieséses szakaszban minden meccsét megnyerte

Dél-Amerika ellen. Igaz, az akkori hatosból most csak Németország és Hollandia van most is itt. A franciákkal kiegészülve most is ők a legesélyesebbek, hogy első európai csapatként az amerikai kontinensen legyenek világbajnokok.

Hogy aztán mit szól ehhez Messi és Neymar, az a vb egyik legizgalmasabb kérdése.

Mert Brazília és Argentína hatékonysága egyelőre túlságosan is aktuális szupersztárjától függ, „egyszemélyes” csapatok pedig ritkán szoktak vb-t nyerni. Legutóbb 28 évvel ezelőtt sikerült bizonyos Diego Armando Maradonának.   

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro
Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?
2026. január 27., kedd

Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.