// 2026. november 4., szerda // Károly
Szántai János Szántai János

A román államvezetés bekaphatja a Történelem hatalmas husángját

// HIRDETÉS

Konkrétan. És úgy tűnik, be is fogja.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szántai János
2015. szeptember 24., 08:22

Egy ideje csendben figyelem a legújabb román-magyar bajnoki mérkőzést. A két ország válogatottja válogatott szidalmakat zúdít egymás fejére, menekültügyben. Klasszikus szókarate-mérkőzés ez, hozzászokhattunk az idők folyamán. A román miniszterelnök, külügyminiszter, ex-külügyminiszter, különböző megmondóemberek a mioritikus nemzeti válogatott tagjai. A magyar külügyminiszter szinte egyedül állja a sarat a másik oldalon.

A virtuóz becsmérlés szintjén döntetlen a mérkőzéssor eredménye. Hiszen amikor Szíjjártó csúcsminiszter úr az ezeréves történelemre hivatkozik, ez pont olyan hülyén hangzik, mint amikor a megboldogult Corneliu Vadim Tudor pojáca úr a százezer éves dák múltat emlegette. Szóval, minőségben nincs alja a csodálatos fordulatoknak.

Hozzászokhattunk ehhez, írtam az imént. Van azonban egy lényeges különbség a korábbi rangadók és a jelenlegi helyzet között. Nevezetesen az, hogy miközben Magyarország kétségbeesett erőfeszítéseket tesz, hogy (jól-rosszul) megvédje saját (és implicite mások) határait a migránsok egyre hömpölygő tömegeivel szemben, Románia felhúz két menekülttábort a Bánságban, aztán lazán hátradől, szotyizik, és szarik az amúgy is nyakig trutymóban ülő szomszédos, testvéri, közös-európai országra.

Jellemzően opportunista viselkedés ez. És jellemzően balkáni. Mert Románia nem akkor kezdte el Magyarország szarral dobálását, amikor az éppen európai divat volt. Hanem akkor, amikor már egyre több európai hivatalosság elismerte: ha jól, ha kevésbé jól, az Orbán-kormány legalább tesz valamit, miközben a nagy európai tesók gatyába rottyantva lapulnak a kontinens közepén. (Amúgy, ha visszaemlékszünk, elég sokszor kerültek hasonló helyzetbe a magyar vitézek, az végeken. Persze, ezt a román testvérek is elmondhatják – el is mondják – magukról.)  Akkor, amikor lassan egyetlen nyugati médiatermék sem meri megszavaztatni olvasóközönségét arról, hogy egyetért-e Magyarország határmenti lépéseivel, vagy sem.

Szóval, Románia masszív késésben van az európai szidalomtrendekhez képest. Más kérdés, hogy ennek partikuláris okai vannak. Nem európaiak. A politikai presztízs szintjén gyakorlatilag önmagát kibelező, -herélő, megnyúzó és feldaraboló Victor Ponta ezzel a gájner húzással próbálta, próbálja menteni, ami nem menthető. Így igyekszik európai arcnak tűnni. (Miközben Románia, ugye, egyike a menekültkvóták ellen szavazó négy kisországnak.) Nem megy.

Ilyen esetben egy európai arc két dolgot tehet. Vagy segítő kezet nyújt az éppen küszködő európai arcnak, vagy kussol. Nos, Victor Pontáék országvezető csapata a harmadik változat mellett döntött. Mint a Történelem során jó párszor. Nos, ezek alapján csak ezt kívánom ennek az országvezető csapatnak: mélyen kapja be a Történelem hatalmas husángját.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.