Persze, a balkáni realitások ismeretében nehéz gyors és hatalmas változásokban reménykedni, de az mindenképpen jó, ha a mindenkori magyar kormány a külhoni nemzetrészek ügyében akár a diplomáciában előírt udvarias hangnemnél erősebben is felemeli a szavát, ha azt a helyzet kéri.
„Aki olvasta az interjút, annak egyértelmű, hogy gyászvitézünk buzgón igyekszik megfelelni a Jó Victor szerepkörének, ám ez már csak azoknak hiteles, akik a balkáni mocsárban is civilizált világképet képesek felfedezni, ha kitartóan tálalják nekik ezt a maszlagot. Azoknak, akiknek a közösségi portálokon történő üzengetés is elég felelős, érett kormányzati intézkedések helyett. A legutóbbi választások tanúsága alapján szerencsére apad ez a tábor, csak az a kár, hogy nem olyan iramban, mint a leszerepelt Victor hitelessége. De az egyszer biztos, hogy igencsak erős napsütés lehet az újvilági strandokon, ha bárkinek is ilyen gondolatokat főz ki a fejéből.
Ami pedig az ominózus interjút illeti, arra a diplomácia világának játékszabályai szerint ezen az oldalon is válaszolni kellett. Az abban leírt érvekre nem volt érdemi nyilvános válasz, de nem is a jelen kormányfőnek és külügyérnek címezhették igazából a mondanivalót. A bukaresti közéletben most ingatag a talaj, a jó Victor a leginkább valószínű forgatókönyv szerint az adótörvénykönyv parlamenti újravitatásakor a szégyenfalon hosszú időre kiemelt helyet bérlő vesztesként távozik a színről.
Utódának és külügyérének illik majd fontolóra venni a hétfőn elhangzottakat, és úgy el is járni az illető ügyekben, ahogyan azt a nemzetközi szerződések és a törvények betűje és szellemisége szerint kell. Persze, a balkáni realitások ismeretében nehéz gyors és hatalmas változásokban reménykedni, de az mindenképpen jó, ha a mindenkori magyar kormány a külhoni nemzetrészek ügyében akár a diplomáciában előírt udvarias hangnemnél erősebben is felemeli a szavát, ha azt a helyzet kéri.
És remélhetőleg a hazai magyar közéleti szereplők is merítenek innen ihletet. Hiszen nem könyöradományok, hanem olyan állampolgári jogok vannak terítéken, amelyek az európai közösségnek – melynek mindkét állam a tagja –, az alappillérei. Ezeket európai és államközi szerződések, törvények szavatolják, a tét annyi, hogy kisebbségiként is a többségi nemzet tagjaival egyenrangú polgárai lehessünk annak az államnak, mely az adóinkat szívesen elveszi intézményi szolgáltatásai fejében."
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Elmélkedés a romániai felsőoktatásról, a külföldi agyelszívásról és arról, hogy miért van igaza Ilie Bolojannak az orvosok itthon marasztalásáról akkor is, ha az nem megvalósítható.

A sajátos romániai demokrácia egyik alapvetése, hogy az elvileg különálló hatalmi ágak látszólag egymással harcolnak az emberek kárára, de valójában kéz kezet mos alapon a politikai-anyagi klikkek irányítanak mindent.

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Az egykori diktátori luxusrejtek ma szabadon bérelhető.

„Hát szerinted lenne autópálya, gyár, új lakónegyed, pláza ebben az országban, ha hagynánk, hogy mindenki, bárki beleszóljon? Ha hagynánk, hogy az az ember, aki meg tudja csinálni és aki meg is csinálja, elbukjon valami rongyos egy-két milliós tyúkperen?”

Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.

Mint ahogy az idegengyűlölet úgy általában. A dicső múlt elrajzolt képe, a nemzeti kivagyiság és az elvakult nacionalizmus kapcsolatáról.

És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.