// 2026. május 22., péntek // Júlia, Rita
Demény Péter Demény Péter

A butaság G pontja

// HIRDETÉS

Ne kezeljük mérkőzésként az életünket. Akivel igazán lehet beszélgetni, az nem arra törekszik, hogy feltétlenül igaza legyen.

(Külön)Vélemény

Szerző: Demény Péter
2014. március 21., 18:33

 „Mindig megrendít, valahányszor azt tapasztalom, hogy az ember éppen attól nem tud szabadulni, amit esetleg kíméletlenül bírál. Máig lidérces emlékem, amikor a szomszéd néni, aki »nappali« mivoltában egészen kedves és segítőkész teremtés volt, egy éjszaka üvöltözni kezdett: »Asta-i Țara Românească, / Ceaușescu să trăiască! «, ordította. Nem akarok egy szerencsétlen ember rohamából végzetes következtetéseket levonni, azt azonban mégiscsak akkor értettem meg, hogy a diktatúra hatása jóval mélyebb, mint a reménykedés lehetőségei. Ennek ellenére reménykedtem, de hát ez már egy másik történet.

Ó, a geokommunista tábor rettentően egyetértett nemzeti ügyekben. A konfliktusokról nem illett beszélni, azok viszont folyamatosan szétrágtak mindent, mint a szú. Sok magyarországinak ma is el kell magyarázni, miért és hogyan tud magyarul egy erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyar, sok román ellenben nem érti, mit követelőznek annyit a magyarok, és miért nem román Mátyás király, aki csak akkor vesztett csatát, amikor a saját népe ellen fordult. És most nem a szélsőségesekről beszéltem, hanem egy sokkal nagyobb, de szintén zavaros fejű tömegről, melynek a fejét szándékosan zavarták meg. A sok ideologikus őrültségtől nem lehet szabadulni, ráragadnak az emberre, mint a… Mintaszerű lehetne azonban, ha egyszer s mindenkorra abba tudnánk hagyni, amire az elején céloztam: ki volt itt először, ki tett többet, hová tartozott Erdély, kinek van igaza. Ne mondjunk le a történelemről (hogyan is lehetne lemondani róla?!), csak ne használjuk elfogult bíróként egy végtelenül szomorú meccsen. Ne kezeljük mérkőzésként az életünket. Akivel igazán lehet beszélgetni, az nem arra törekszik, hogy feltétlenül igaza legyen.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét
Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro
Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

A román állam esete a politikai pornóval
2026. április 29., szerda