// 2026. szeptember 28., hétfő // Vencel

Zuglap főszerkesztője zsarolt meg egy unitárius lelkészt Sepsiszentgyörgyön

// HIRDETÉS

Kovács István feljelentést tett Horváth Alpár ellen.

Állítólagos szekusmúltjával próbálta megzsarolni Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkészt Horváth Alpár, az ugyanott megjelenő Székely Idő című, kéthetente megjelenő kiadványban – közölte a Magyar Unitárius Egyház vezetősége.

Horváth Alpár

Az önmagát „Az Eurázsiai Unióban szabadságát és önrendelkezését megteremteni kívánó erdélyi magyarság lapjaként” meghatározó kiadvány főszerkesztője a lap február 4-17-i számában meglehetősen zavaros, de annál terjedelmesebb rágalmazó cikket közölt Kovács Istvánról, amelyben többek azzal vádolja, hogy a Szekuritáté besúgója volt.

Az egyházi közlemény szerint Horváth Alpár január 15-től kezdődően leveleket és telefonüzeneteket intézett egykori barátjához, Kovács Istvánhoz, és a Szekuritátéval való együttműködéssel és más alaptalan vádakkal illette, részletesen ecsetelte Kovács István pszichopata mivoltát, felrótta neki, hogy válásakor nem állt ki mellette volt felesége ellenében, számon kérte, hogy 15 évvel ezelőtt nem vállalt kezességet egy általa felveendő banki kölcsönhöz, majd egy negyedszázaddal ezelőtti állítólagos tetemes „kölcsön” visszafizetését követelte kamatostól, mert

ellenkező esetben folyóiratában megjelenteti állítólagos terhelő bizonyítékait.

Kovács levélben válaszolt a zsarolásra és hamisnak, „szemenszedett rágalomnak” nevezte Horváth állításait. Miután a Székely Idő főszerkesztője nem tágított és tovább zaklatta egykori barátját, Kovács István január 27-én ügyvéd általi felszólítást küldött neki és kilátásba helyezte, hogy a zsarolás és rágalmazás folytatása esetén kénytelen lesz az állami bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervekhez fordulni. Ennek hatására Horváth Alpár a 2017. január 30-i telefonos üzenetében a lelkészt az ő meggyilkolásának szándékával is megvádolta.

A Székely Idő legfrissebb száma letölthető innen, ZIP-csomagolt PDF-ben.

Horváth Alpár ez idő alatt öt levéllel fordult a Magyar Unitárius Egyház vezetőségéhez és a  szélesebb körű egyházi nyilvánossághoz. Az első három levelet a Székely Idő főszerkesztőjeként jegyezte, a továbbiakat pedig főszerkesztőként és a Székely Önrendelkezési Tanács ideiglenes ügyvivőjeként.

Első levelében 21 órás (!) ultimátumot küldött az egyházvezetőségnek, amelynek a lényegét így fogalmazta meg: „Hétfőn (január 30-án) este kilencig módjukban áll leállítani KOVÁCS ISTVÁN szennyesének nyilvánosságra hozását, ha megfelelő döntést hoznak. (…) Ha Önök látnak megoldást, azt egy fél nap alatt is megtalálhatják (pl. a Kovács Istvánnak a palásttól való megfosztása), s így az egyház becsületét is menthetik a hívek előtt. Ha nem találnak Önök sem megoldást, a »Kovács István viselt dolgai« vagy valami hasonló cím alatt a Székely Idő kedden-szerdán megjelenő lapszámában már olvashatják a »feuilleton« első részét – természetesen hiteles fénymásolat-ábrákkal dokumentáltan!”

A fő vád, amivel Horváth az unitárius lelkészt illette cikkében,

az volt, hogy Kovács István jelentett róla a Szekuritáténak. Horváth ugyanis kikérte saját dossziéját a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS), a dokumentumok között pedig olyan jelentéseket talált, amelyet egy Kovács István nevű besúgó írt alá. Ebből következtetett Horváth arra, hogy egykori barátja jelentett róla.

A lapban közölt, 1984-ben készült jelentésekből azonban kiderül, hogy azok egy olyan orosztanártól származnak, aki 1984 őszén Sepsiszentgyörgyön orosz nyelvű magánórákat tartott Bajna Erzsébet középiskolás diáklánynak. Abban az időszakban Kovács István teológiai hallgató volt Kolozsváron, nem tudott oroszul, tehát 1984 őszén nem adhatott oroszórákat Sepsiszentgyörgyön.

Bajna Erzsébet egyébként február 2-án egyértelműen megnevezte a jelentéstevő, „Kovacs Istvan” fedőnevű korabeli sepsiszentgyörgyi orosztanárát, majd levélben tájékoztatta Horváth Alpárt a volt besúgó orosztanár valódi kilétéről, aki nem azonos Kovács István lelkésszel.

Horváth Alpár a „leleplező” cikkében azt is a szemére veti Kovácsnak, hogy összesen 90 ezer lejjel tartozik neki 1990-91 óta, és hogy „luxusbordélyházat” működtetett a segédlelkészi lakásban, marosvásárhelyi szolgálata idején.

A Magyar Unitárius Egyház a belső átvilágítási folyamat keretében – 2009-től kezdődően – kérvényezte a CNSAS-tól a hozzáférést a korábbi és jelenlegi közép- és felsőszintű tisztségviselők iratgyűjteményeihez. Kovács István esetében az illetékes államigazgatási intézmény többször is nemleges nyilvántartási igazolást állított ki az esetleges iratgyűjteményeivel kapcsolatban, vagyis azt igazolta, hogy nyilvántartásukban nem szerepel semmilyen iratgyűjtemény Kovács István nevén.

Az egyház főhatósága 2017. február 2-én kérvényezte a CNSAS-tól, hogy – tisztázás céljából – fedjék fel a Horváth Alpár által megnevezett „Kovacs Istvan” és „Fănuș” ügynökök/besúgók valódi személyazonosságát.

Kovács István feljelentést tett Horváth Alpár ellen.

Kiáll Kovács István mellett az unitárius egyház vezetése

A Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának Elnöksége határozottan elutasítja Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész és egyházi főtisztségviselő megzsarolását, valamint rágalmazását Horváth Alpár által, és mindezt az unitárius egyházközösség egésze elleni támadásnak tekinti – írja 2017. február 15-i állásfoglalásában az egyház vezetése. Kiáll Kovács mellett az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége is. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS