// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Zuckerberg elismerte: hibázott a Facebook az utóbbi évek egyik legnagyobb botrányában

// HIRDETÉS

A közösségi oldal alapítója lépéseket ígér a Cambridge Analytica-ügy hibáinak kiküszöbölésére.

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója beismerte a Facebook tévedését és teljes körű vizsgálatot ígért a Cambridge Analytica ügyében.

Zuckerberg – aki először nyilatkozott nyilvánosan a brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég botrányának kirobbanása óta – saját Facebook-oldalán fejtette ki álláspontját szerdán.

Nyilatkozatában kijelentette: a Facebook „követett el hibákat”, de mostantól az egyik legfontosabb feladatuknak tekintik annak biztosítását, hogy hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg. Ennek érdekében a közösségi oldalon elérhető valamennyi applikációt alaposan átvizsgálják, és  kitiltják az oldalról azokat a fejlesztőket, akik visszaélnek a személyes adatokkal, illetve nem vállalják a mostantól kötelező auditálást. A felhasználók adataihoz történő hozzáférést pedig ezentúl korlátozzák: csupán a nevek, a profilképek és az email-címek lesznek nyilvánosak, minden további adat csakis akkor lesz elérhető, ha a fejlesztő előzetesen írásos szerződést köt a Facebookkal, megszerzi a felhasználó jóváhagyását is – hangsúlyozta Zuckerberg.

A Facebooknak „megvan a felelőssége felhasználói adatainak védelmében”

– fogalmazott a közösségi fórum alapítója, s hozzátette, hogy ha e felelősségnek nem képes eleget tenni, akkor „nem is érdemli meg, hogy szolgálja” a közösséget.

Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban egyaránt vizsgálatot indítottak a hatóságok a Cambridge Analytica ellen, a Facebook adatainak feltételezett nem megfelelő felhasználása miatt. A botrány hétvégi kirobbanása óta a Facebook részvényeinek értéke zuhanórepülésbe kezdett, a nagyvállalat piaci értéke pedig dollármilliárdokkal – egyes adatok szerint 50 milliárd dollárral – csökkent.

Az Egyesült Államokban vezető kongresszusi politikusok, köztük Dianne Feinstein, a szenátus igazságügyi bizottságának vezető demokrata párti politikusa, már a hét végén sürgették Zuckerberg kongresszusi meghallgatását.

Az ügyben állítólag romániai szál is van.

Az ügyet feltáró oknyomozó médiatevékenységbe bekapcsolódott a Channel 4 nevű, kereskedelmi alapon működő, de közszolgálati feladatokat is ellátó brit televíziós csatorna. A cég Srí Lanka-i üzletembernek álcázott riportere rejtett kamerájával felvette, amint Alexander Nix,

a Cambridge Analytica vezérigazgatója elmondja, cége milyen lejárató kampányokkal tud hitelteleníteni politikai riválisokat.

A Nix által vázolt módszerek között szerepelt légyottok megszervezése prostituáltakkal, valamint olyan helyzetek kialakítása és rögzítése rejtett kamerákkal, amelyekben úgy tűnik, mintha a kiszemelt célpont kenőpénzt venne át.

A kedd este műsorra tűzött filmben Nix részéről elhangzott az is, hogy 2016-ban a cég szervezte Trump kampányát. A Cambridge Analytica vezetője elmondja azt is, hogy a vállalat kutatásai, elemzései és célzott kampánystratégiája három amerikai szövetségi államban billentette át Trump javára szűk többséggel a választási eredményt.

A Cambridge Analytica igazgatótanácsa kedd este közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette állásából a cég vezérigazgatóját az ügy teljes körű független vizsgálatának idejére.

A közlemény szerint az igazgatótanács úgy ítéli meg, hogy Nix titokban rögzített kijelentései nem felelnek meg a cég által vallott értékeknek, és a felfüggesztésről hozott döntés tükrözi, hogy a testület milyen súlyosnak tekinti az ügyet. 

A Cambridge Analytica állítólag még 2014-ben megszervezett egy kvízjátékot a Facebookon, azzal a meghirdetett céllal, hogy a résztvevők elemzést kapnak tipikus személyiségjegyeikről. A játékban 270 ezer Facebook-profil tulajdonosa vett részt, és az ő Facebook-ismerőseik hálózatának elérésével a cég összesen 50 millió, zömmel amerikai Facebook-profil tulajdonosának adataihoz fért hozzá, tudtuk és beleegyezésük nélkül.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro