// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
DNAkció

Zsinórban három korrupciós ügyben mentették fel idén Marosvásárhely volt polgármesterét

A DNA három különböző ügyben emelt vádat Dorin Florea ellen, mindhiába.

Biztosan emlékszünk még Dorin Floreára, aki húsz, botrányokkal tarkított évig volt Marosvásárhely polgármestere, és aki ez idő alatt nemcsak magyar- és romaellenes kijelentéseiért kapott pénzbüntetéseit halmozta, de a korrupciós dossziéit is. Az elöljáró ellen 2015-ben egy, 2016-ban két ügyben is eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), azonban mindhárom esetben felmentő ítélet született. A marosvásárhelyi fellebbviteli bíróság hétfőn felmentette az utolsó ellene zajló ügyben is, melyben azzal vádolták, hogy 2008-ban törvénytelenül adott át ingyenes használatra egy 20 400 négyzetméteres telket egy sportegyesületnek. A kedvezményezett egyesület ezt követően bérbe adta a telket, több mint 2,5 millió lejes haszont zsebelve be, csakhogy semmilyen járulékot nem fizetett a művelet után. Marosvásárhely költségvetését ezáltal 1,18 millió lejes kár érte. Szintén felmentető ítéltet született Maria Cioban volt városházi jegyző ügyében is, akit hivatali visszaélésben való bűnrészeséggel vádoltak. Idén júliusban az ASA futballklub finanszírozása, szeptemberben az egyik marosvásárhelyi városnegyed gázvezeték-fektetési munkálatai ügyében indított eljárásban is felmentették, mivel "a bűntett nem tartozik a büntetőjog hatálya alá".

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro