// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Vizsgálatok sorozata kezdődik az udvarhelyi kollégium összeomlott épületrésze ügyében – keddi hírmix

// HIRDETÉS

Tevével találkozott egy gépkocsivezető Kolozsvár mellett. Románia inkább külföldről vásárol gázt, mivel a hazai termelés és a tartalék gáz drágább.

Nyomoz az ügyészség a székelyudvarhelyi tragédia ügyében

Átvette a nyomozást a szákelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának hétfőn összeomlott épületrészének ügyében a marosvásárhelyi táblabírósági ügyészség. Gianina Oreviceanu ügyészségi szóvivő kedden azt mondta: négy bűncselekmény, vagyis egy gondatlanságból elkövetett emberölés és három rendbéli, gondatlanságból elkövetett testi sértés ügyében vizsgálódnak. A nyomozás keretében több szakértői vizsgálatot is kérni fognak, de csak azután, hogy a falomlás helyszínét biztonságssá teszik.

Közben megszólalt a kollégium épületén javítási munkálatokat cégző cég tulajdonosa is, a 110 éves felújítás előtt álló épület körül ez a cég végzett szennyvíz-elvezetési munkálatokat, amelynek keretében a leomlott fal mellett árkot ástak. László Sándor az Antena3 televíziónak azt mondta, nem tudták, hogy diákok tartózkodnak az épületben és hogy a cég kitett az épület elé egy táblát, amelyen figyelmeztettek, hogy munkálatok zajlanak, senki ne menjen be az épületbe. A News.ro úgy tudja, a munkálatok hétfőn kezdődtek, az árkot egy exkavátor ásta a fal mellett. Egy munkás, aki ott dolgozott, arról mesélt a cégvezető szerint, hogy látott egy vakolatdarabot lehullni, néhány másodperc múlva pedig az egész fal leomlott.

Paul Racoviță, az Állami Építésügyi Felügyelőség vezetője szerint az első ellenőrzések alapján elképzelhető, hogy az elvégzett munkálatok során eltértek a csatornázási tervtől.

Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden Slatinán azt mondta: a hatóságok felelősségre vonnak kivétel nélkül mindenkit, aki a székelyudvarhelyi tragédiért felelős.

Kedden a helyszínre látogatott Ligia Deca oktatásügyi miniszter is és a történtek teljes kivizsgálását ígérte. A miniszter szerint a kollégiumi épület, amelynek a fala hétfő délután leomlott, nem rendelkezett szeizmológiai tanúsítvánnyal, azaz nem vizsgálták, hogy mennyire veszélyeztetett földmozgásokra. Ennek a felelőssége megoszlik az épület tulajdonosa (a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség) és az épület bérlője (a székelyudvarhelyi városi önkormányzat) között.

A hétfő délutáni épületomlásban a törmelék maga alá temetett négy, a kollégiumban lakó diákot. Egy lány könnyebben, egy pedig súlyosabban, de nem életveszélyesen megsérült. Egy harmadik lány kómában, kritikus állapotban van, őt Marosvásárhelyre szállították kórházba. Egy halottja is van a balesetnek, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Líceum pár nap híján 18 éves farkaslaki diákját hosszasan, de sikertelenül próbálták újraéleszteni, miután kiszabadították a romok alól.

Gyanútlanul haladt egy sofőr Kolozsvár határában, amikor megjelent az úton… egy teve

Nem kis meglepetésben volt része egy gépkocsivezetőnek, aki Kolozsvárról a város mellett fekvő Erdőfelek felé tartott, amikor az úttesten megjelent egy teve – írta a Știri de Cluj helyi portál.

A nem mindennapi találkozásról a sofőr videót is készített, amit a TikTokon tett közzé. A találkozás békésen zajlott, az állat félreállt az út szélére, a gépkocsi pedig továbbhaladhatott.

Utólag kiderült, hogy a teve a közeli Wonderland Resort szabadidőparkból csatangolt el. A park képviselői azt mondták, két éve hozták el az állatot egy ausztriai cirkusztól. A teve a lovakkal együtt él istállóban, de gyakran szabadon engedik a park területén. A Wonderland egy 20 hektáros állatparkot tervez létrehozni, a teve több más állattal együtt annak lesz a lakója.

Tele vannak a gáztározók, Románia mégis importálja a földgázt, mert olcsóbb

Fura helyzet alakult ki a romániai gázpiacon: a gáztározók szinte 90 százalékban tele vannak, ez a mennyiség pedig a haza termeléssel együtt képes biztosítani az ország gázfogyasztását, az ország mégis külföldről vásárol földgázt.

A Hotnews portál által elemzett adatok szerint Románia két hete földgázt importál Bulgáriából és Magyarországról. A keddi adatok alapján a 45,9 millió köbméteres napi gázfogyasztásból 3,9 millió köbméter importból származik, 23,8 millió köbméter hazai termelésből, 18,2 millió köbméter pedig a raktárakból.

Energiapiaci források szerint Románia azért importál gázt, holott lenne elegendő tartaléka, mivel a külföldi gáz olcsóbb, mint a hazai termelésű. November elsején a gáztározók 100 százaléka tele volt, csakhogy a tartalékolás a jelenleginél magasabb árakon történt. Vagyis az ország betárazott drága földgázból, de nem használja fel, mivel az importált gáz olcsóbb. Április és október között, amikor a tartalékolás történt, a földgáz ára 46-64 euró volt Mwh-ként, jelenleg pedig az európai gázbörzén 33-35 euróba kerül ugyanennyi fűtőanyag.

A Hotnews szerint az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) több ellenőrzést is indított, mivel fennáll a gyanú, hogy a romániai gázpiacon a szolgáltatók trükköznek az árakkal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix
Főtér

Több mint egy tonna illegális zsákmánnyal bukott le két orvhalász – hírmix

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro