// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Marosvásárhely

Vizsgálat a vásárhelyi reptérnél a WizzAir távozása miatt

De csak az előző vezetés munkáját vizslatják. Még nem az ügyészek, csak a Maros Megyei Tanács. Munkaszüneti napon kezdik.

A Maros Megyei Tanács alkalmazottjaiból és megyei tanácsosokból álló vegyes bizottság fogja vizsgálni a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér előző vezetőségének elmúlt két évi munkáját – nyilatkozta szerdán a megyei tanács elnöke, Péter Ferenc. A rendelkezést az tette indokolttá, hogy az egyik fapados légitársaság bejelentette, ideiglenesen felfüggeszti marosvásárhelyi járatait. 
 
A megyei tanácselnök szerint 2014 és 2016 között több ellenőrzést is végzett a reptéren a Polgári Légiközlekedési Hatóság, és 18 pontban foglalta össze az általa szükségesnek vélt intézkedéseket. A javasolt munkálatok közül mindössze egyet kezdett el a légi kikötő vezetősége: elindította a kifutópálya korszerűsítési munkálatainak megvalósíthatósági tanulmányát. 
Péter Ferenc szerint az sincs rendjén, hogy a négy év alatt befektetésekre elkülönített összesen 18 millió lejből mindössze 5 millió lejt használt fel a reptér vezetősége. 
„Vélhetően több hibát is elkövettek az évek során, ezért merült fel egy, a Maros Megyei Tanács alkalmazottjai és megyei tanácsosok alkotta vegyes bizottság felállításának ötlete” – mondta a megyeelnök, hozzátéve, hogy december 1-jén kezdi el a munkát a testület. 
 
A Wizz Air fapados légitársaság szerdán közölte, hogy a Transilvania repülőtér kifutópályája korszerűsítési munkálatainak befejezéséig felfüggeszti marosvásárhelyi járatait. Egy héttel ezelőtt a légitársaság illetékesei még azt mondták, két hétre költöztetik Kolozsvárra a marosvásárhelyi járatokat.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro