// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Vízi paradicsomot építenek Kolozsvár zsúfolt lakónegyedének megmaradt zöldövezete helyére

// HIRDETÉS

Legalább kétszer annyi pénzbe fog kerülni az akvapark, mint a nagyváradi.

Adott egy mintegy 60 hektárnyi terület a túlzsúfolt Kolozsvár keleti részén, amely csodával határos módon mindeddig viszonylag beépítetlenül maradt. Pedig az elmúlt évtizedekben rengeteg elképzelés vetődött fel arról, hogyan profitálhat belőle leginkább a város lakossága. A Tóköz- és a Györgyfalvi-negyed között elterülő, tavakkal övezett területet már a `60-as években pihenőövezetté alakították volna, az ötletet pár évvel ezelőtt az SOS Keleti Park nevű egyesület melegítette fel újra, aláírásokat gyűjtve Kolozsvár legnagyobb parkjának létrehozása érdekében. 2017-ben a részvételi költségvetés keretében a projektnek bizalmat szavaztak, mégsem valósulhatott meg úgy, ahogy azt a kezdeményezők elképzelték.
 
Ennek a területnek egy részén épülne fel az a 12 hektáros akvapark, amely szintén régóta dédelgetett álma Kolozsvárnak, és amelynek a megvalósíthatósági tanulmányáról március 5-én dönt a városi önkormányzati testület. Az élményfürdő épülete egy 2 hektáros területet foglalna el, a fennmaradó 10 hektáron medencék, vízi csúszdák (összesen nyolc), zöldövezetek, sétányok, napozó- és függőágyak, játszóterek és vendéglátóhelyek kapnának helyet. Az akvapark „sztárja” egy 17,5 méter magas King Cobra nevű vízi csúszda lesz, melyen óránként 480 fürdőző csúszhat majd le.
 
Az akvapark közel 200 millió lejből valósulhat meg a Novelty AE előzetes számításai alapján. Összehasonlításképpen: a 2016-ban átadott nagyváradi Nymphaea Aquapark, melynek mindenki a csodájára jár,  88,3 millió lejből épült fel, többnyire EU-s finanszírozással. Emil Boc kolozsvári polgármester egyelőre nem közölte, hogy a kincses város hogyen fedezi a szükséges 200 millió lejt.
 
A civilek által megálmodott Keleti Park projektjét az önkormányzat saját elképzelésére alakította. A 60 hektáros területre zsúfolják be a majdani akvaparkot, egy újabb sporttelepet (a már meglévő Györgyfalvi negyedi mellé) és egy, legfeljebb 12 hektáros közparkot. A civilek kifogásolják, hogy az élményfürdőt egy sűrűn beépített városrészben építik fel, ahol egy magas biodiverzitású zöld területet áldoznak fel a cél érdekében, ahelyett, hogy a város szélére építenék. Ráadásul ugyanezen a környékén épül a város legújabb lakónegyede, a bazinagy Szopor lakótelep.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro