// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

Vitatható törvénytervekben nyilvánul meg néhány nacionalista képviselő üldözési mániája

// HIRDETÉS

Ugyanazok, akik mártírrá és nemzeti hőssé emelték Vitéz Mihályt, börtönnel büntetnék a románellenességet és vörösen megvilágított epületekkel küzdenének a keresztényüldözés ellen.

A hét folyamán már írtunk arról, hogy a honatyák, alternatív történelmi alapon megszavaztak egy törvényt, mely a román nemzet mártírjaivá és hőseivé nyilvánítja a „nemzetegyesítő” Vitéz Mihályt, illetve az 1784-es parasztfelkelés vezéreit, Horeát, Cloșcát és Crișant. Van ott még, ahonnan ez jött: soron következik a keresztényüldözés elleni nap kihirdetése, és csövön van még a románellenességet börtönnel büntető törvény is.

Ezek a kezdeményezések egy kútfőből fakadnak, ugyanis ugyanazon parlamenti képviselőktől származnak, akik bár nem tartoznak egy párthoz, abban egyetértenek, hogy ezek a témák Románia legégetőbb problémái közé sorolhatóak. Daniel Gheorghe, a keresztényüldözés elleni nap PNL-s ötletgazdája úgy véli, hogy erre a törvényre azért van szükség, hogy egy olyan világban élhessünk, ahol már nem ismétlődnek meg a múlt hibái. A meglehetősen tágan értelmezhető, de mindenképpen magasztos célkitűzés lényege, hogy felhívja a figyelmet a keresztényüldözésre – bár Romániára szerencsére nem jellemző, hogy halomra gyilkolják hitük miatt a keresztényeket. Sőt az ortodox egyház egészen kiváltságos hatalommal bír a szekularizált világ más országaihoz képest. Románia alkotmánya is garantálja a szabad vallásgyakorlás jogát (amit egyébként az 1568-as tordai országgyűlés Európában elsőként hirdetett ki), ezért sem érthető, mi indokolja a törvényt.

Daniel Gheorghe egyetlen konkrét példát sem tud mondani arra, hogy Romániában üldöznék a keresztényeket, de szerinte vannak intoleráns vallásellenes megnyilvánulások a virtuális térben. Igaz, a törvény nem azért született, hogy ezeket büntessék, csak hogy felhívják a figyelmet a jelenségre. Az egyetlen kiemelhető konkrétuma a tervezetnek, hogy augusztus 16-án – ez lenne a keresztényüldözés elleni nap –, 20 és 24 óra között vörös színnel világítanának meg a helyi és a központi vezetés épületeit.

Tény, hogy a világ egyes részein emberáldozatokat is követelő, valós probléma a keresztényüldözés, de az is biztos, hogy ezt nem fogja megállítani az, hogy Romániában pár óra erejéig vörösen világítanak meg középületeket.

A képviselőház előtt van egy másik vitatott tervezet is, mely akár tíz évre is börtönnel sújtaná a románellenességet. Három párt (PMP, PNL, PSD) huszonnyolc képviselője írta alá a kezdeményezést, de a szenátuson nem ment át. 2019 áprilisában az akkori kormány negatívan véleményezte a románellenességet büntető kezdeményezéseket (két ilyen tervezet is létezik). Daniel Gheorghe szerint románellenességnek számít minden olyan „erőszakos jellegű”, „potenciálisan destruktív” akció, mely a nemzeti szimbólumokra, a hazafiságra, az egységes és oszthatatlan nemzetállamra veszélyes. Ha valaki kritikával illeti Romániát, az még nem románellenesség, hiszen mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz. A megelőzési céllal született törvény inkább a „terrorista jellegű” csoportosulások ellen szól, amelyek Románia ellen lázítanak – magyarázza a PNL-s honatya.

A törvény indoklásában konkretizálják, hogy mire is gondolnak: a  Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomra, székelyföldi „irredenta” akciókra, az autonóm Székelyföld eszméjét hirdető, „államellenes”, „szakadár”, „sovén” megnyilvánulásokra.

A tervezet három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná a románellenes megnyilvánulásokat és románellenes jelképek nyilvános terjesztését, illetve háromtól tíz évig terjedő börtönnel a románellenes szervezkedést vagy annak pénzelését.

Mi a közös a keresztényüldözés elleni törvényben, a románellenességet büntető jogszabályban és a Vitéz Mihályt mártírrá és nemzeti hőssé nyilvánító törvényben? Az üldözési mánia. Ahogy az utóbbi törvény kapcsán fogalmaztak a plénumban, a román nemzeti identitást soha nem látott módon támadják, ezért meg kell védeni azt.

Ne lepődjünk meg, ha erre hivatkozva még több vitatott törvény kerül elő a süllyesztőből.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Krónika

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro