Megvolt a harmadik, utolsó tévéita Hillary Clinton és Donald Trump között. És nem volt szép.
Az utolsó, szerda esti amerikai elnökjelölti vitán a jelenleg vesztésre álló Donald Trump republikánus párti jelölt nem volt hajlandó kinyilvánítani, hogy elfogadja majd a választás eredményét.
Azonnal a vita után megütközést keltett az elemzőkben és a politikusokban, hogy Trump visszautasította annak kimondását: elfogadja a november 8-i elnökválasztás eredményét. A nevadai Las Vegasban megtartott harmadik - s egyben utolsó - vitának ez volt az egyik legfontosabb és legnagyobb vitát kiváltó eleme.
A vita a korábbiaknál is hevesebb és személyeskedőbb volt, egy adott pillanatban
Sem a vita előtt, sem utána nem fogtak kezet, és családtagjaik sem köszöntötték egymást.
A kilencven perces vitában mindkét jelölt kapott kemény kérdéseket Chris Wallace műsorvezetőtől, aki a republikánusokhoz közel álló Fox televízió munkatársa. Clinton végig támadóbb volt, több alkalommal nem engedte szóhoz jutni a műsorvezetőt és Trumpot, ezért előfordult, hogy az elhangzottakat nem nagyon lehetett érteni.
Ezúttal is hangsúlyos volt Oroszország és Vlagyimir Putyin orosz elnök vélt szerepe az amerikai választási folyamatban. Hillary Clinton egyenesen „Putyin bábjának" nevezte Trumpot, aki ezt azonnal visszautasította, és leszögezte, hogy Clinton - és Barack Obama jelenlegi elnök is - azért nem kedveli Putyint, mert mindkettőjüknél okosabb és túljár az eszükön.
Mindketten kifejtették véleményüket az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróságról és általuk fontosnak tartott feladatairól, a jelölendő új főbíró kiválasztásának kritériumairól, az abortuszról, a fegyvervásárlás és -viselés szigorításának kérdéseiről, a bevándorlásról, az adópolitikáról és tágabb értelemben a gazdaság helyzetéről, valamint természetesen a külpolitikáról.
Trump azt mondta Clintonról, hogy „annyira undok nő", Clinton pedig - csakúgy, mint kedden Obama elnök - azt állította, hogy Trump csak jajveszékel, nyafog, mert már tudja, hogy elveszíti a választást.
Az abortuszról szóló szópárbajban Trump úgy festette le ellenfelét, mint aki - támogatván a terhesség kései szakaszában elvégezhető abortuszt is -
Clinton azzal vágott vissza: Trump még régebben azt hangoztatta, hogy meg kellene büntetni azokat a nőket, akik abortuszt végeztetnek el magukon, A demokraták elnökjelöltje mindemellett az abortuszt egy minden nő számára fájdalmas döntésnek nevezte. Az idézett álláspontját Trump - a közfelháborodás hatására - később módosította, s nem a nők, hanem az abortuszt végző orvosok megbüntetését szorgalmazta.
Amikor a műsorvezető rákérdezett Trumpnál az állítólagos szexuális zaklatásaira vonatkozó vádakra, a milliárdos tagadta ezeket, Clinton kampánycsapata mesterkedése eredményének tudta be, s javasolta, hogy inkább Clinton email-botrányára összpontosítsanak. Hillary Clinton gyorsan megismételte, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nem javasolta a vádemelést ellene e-mailjei ügyében, és azonnal témát is váltott.
Hasonlóképpen témát váltott, amikor a WikiLeaks által kiszivárogtatott elektronikus levelei tartalmáról kérdezték. A kérdést lényegében válasz nélkül hagyta, és megint csak témát váltva felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai kormányzat is a Kremlt vádolja a számítógépes rendszerek elleni támadással, levelek ellopásával, s ennek haszonélvezőjeként Trumpot jelölte meg. Azzal vádolta meg a republikánus elnökjelöltet, hogy éppen ő buzdítja Moszkvát erre, valamint olyan állításokat hangoztat, amelyek az orosz kormánynak jók. „Nem ismerem Putyint, kedves dolgokat mondott rólam, és ha kijövünk egymással, az csak jó lenne" - mondta Trump. Ezzel szemben Putyin „nem tiszteli őt (Clintont), és nem tiszteli az elnökünket sem" - szögezte le Trump.
Zárszavában Trump az afroamerikaiak és a spanyolajkúak helyzetének és életkörülményeinek javítását, Clinton pedig a gazdaság és az oktatás javítását, valamint nemzeti összefogást ígért.
A CNN felmérése szerint a válaszadók 52 százaléka úgy vélte, a vitát Clinton nyerte meg, míg Trumpot 39 százaék hozta ki győztesnek.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Életét vesztette az egyik áldozat vasárnap délelőtt a Gyergyószentmiklós melletti Vaslábon történt közúti balesetben.
… Victor Ponta megint előbukkant egy kő alól, ezúttal még kétesebb társaságban… és szörnyű baleset történt a Fogarasi-havasokban, ketten meghaltak.
… Victor Ponta megint előbukkant egy kő alól, ezúttal még kétesebb társaságban… és szörnyű baleset történt a Fogarasi-havasokban, ketten meghaltak.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.