Számos jogi kacskaringó után jogerős bírósági döntés született az új magyar politikai szervezet hivatalos megalakulásáról.
Több évig tartó jogi huzavona után megalakult az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziója nyomán – ezt már jogerős bírósági határozat is alátámasztja november elseje óta. Ez gyakorlatilag is azt jelenti, hogy
Az alakulat közleménye szerint a két korábbi párt színeiben mandátumot szerzett önkormányzati képviselők és elöljárók automatikusan az EMSZ képviselőivé válnak, megőrizve választott tisztségeiket.
Természetesen a következő, 2024-es önkormányzati választásokon már az új szervezet égisze alatt indítanak jelölteket, a megmérettetésre való felkészülés lesz most a párt első számú prioritása is. Az EMSZ elnökségében Mezei János (elnök), Csomortányi István (elnökhelyettes), Toró T. Tibor (alelnök), Sorbán Attila Örs (alelnök) és Mosdóczi Vilmos (alelnök) kapott helyet. Mezei János elnök szerint az EMSZ
az erdélyi nemzeti oldal következetes képviselete, valamint az, hogy csapatban dolgozva, erős magyar képviseletet biztosítsanak az önkormányzatokban is. Csomortányi István alelnök pedig úgy fogalmazott,
„így ahol arra szükség mutatkozik, ott meg kell teremtenünk a választás lehetőségét, ezzel is biztosítva, hogy a legrátermettebb képviselők nyerjenek mandátumot”. A szervezetépítést az EMNP és az MPP meglévő helyi és megyei szervezeteinek az egyesítésével kezdik, az első kongresszust pedig a két év múlva esedékes választások után tartják meg.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.