// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Olimpia

Visszavonták a román olimpikon súlyemelő bronzérmét

A riói olimpián indult négy súlyemelőt diszkvalifikált a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség.

FRISSÍTÉS:
Az eredeti hír közzététele után pár órával korrigált a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség: épp Gabriel Sîncrăian esetében nem született még végső döntés, csak a másik három versenyzőt zárták ki utólag a riói olimpiai játékokról.
 
Az idei olimpián indult négy súlyemelőt, köztük a román Gabriel Sîncrăiant is diszkvalifikálta csütörtökön a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség a doppingszabályok megsértése miatt, és törli az eredményeiket. Ez azt jelenti, hogy Sîncrăian elveszíti a Rióban nyert bronzérmét.
 
Sîncrăian és a mongol Chagnaadorj Usukhbayar a tesztoszteron-teszten bukott el, a lengyel Tomasz Zielinski a norandroszteron-teszten, a kirgiz Izzat Artykov pedig sztrichninalapú doppinggal erősített.
 
Gabriel Sîncrăian versenyzési jogát a román szövetség szeptember 30-án már felfüggesztette a nemzetközi szövetség kérésére. A román sportoló augusztus 12-én nyert bronzérmet a riói olimpián a 85 kg-osok súlycsoportjában, ahol úgy előzte meg a negyedik helyre szorult Denis Ulanovot, hogy a kazah sportoló valamivel nagyobb testsúllyal rendelkezett. A bronzérmet most Ulanov kapja.
 
Az éremosztás után rögtön tesztelték a sportolót, aki elmondta, a következő 48 órában nem értesítették, hogy gond lenne, pedig a szabályzat ezt írja elő. Egy hét múlva beleegyezését kérték a B teszthez, amelyet ő megadott.
 
Sîncrăian nem kapta meg a törvény szerint a bronzéremért járó 42 ezer eurót sem, sem a besztercei hatóságok által megítélt, százezer lej értékű díjazásokat, és az államfő sem tüntette ki, ahogy a többi olimpikont.
 
2013-ban egyszer már eltiltották két évre szintén dopping miatt, most élete végéig eltilthatják a versenysporttól.
 
Románia így négy éremmel marad a riói olimpiai játékok után, de nem veszíti el 47. helyét az éremtáblázaton.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro