Eltart néhány évig a folyamat.
Aki esetleg arra számított, hogy idéntől tényleg megemelkedhet 40 százalékkal a nyugdíja – ahogy azt tavaly a még ellenzéki, szociáldemokrata többségű parlament megszavazta, és az alkotmánybíróság is jóváhagyta –, az természetesen csalódásra ítéltetett.
Raluca Turcan munkaügyi miniszter csütörtökön közölte, hogy az emelés helyett a prioritás a nyugdíjak újraszámolása.
Amihez előbb át kell vizsgálni az összes nyugdíjas dossziéját.
Úgy ötmilliót.
A miniszter szerint a dossziék ellenőrzése olyan 18 hónapig, azaz másfél évig tart majd, és ezt követően jöhet a nyugdíjak újraszámolásának érdemi folyamata.
Csakhogy.
Már egy új törvény alapján, amelyet a jelenlegi kormány dolgoz majd ki, és amelyet a mostani parlament fogad majd el.
Az erről szóló tárgyalásokat egy hónapon belül szeretnék elkezdeni, és több újraszámítási módszert is megvizsgálnak.
A miniszter szerint a vége az lesz, hogy sok nyugdíj összege nő majd. A lényeg, hogy az illetményeket a befizetett hozzájárulás függvényében és a méltányosság jegyében kapják majd a jogosultak.
Emlékeztetett, hogy a dossziék átvizsgálását már 2019 októberében el kellett volna kezdeni, de ez elmaradt.
Az időskori illetmények nagyszabású újraszámolását egyébként utoljára a 2005-2010-es időszakban ejtették meg Turcan szerint.
A dossziék adatait az ellenőrzés során bevezetik a nyugdíjbiztosító számítógépes adatbázisába, és ennek nyomán jöhet majd az újraszámlálás.
Ugyanakkor az, hogy új nyugdíjtörvény jön, minden bizonnyal azt is maga után vonja, hogy a 40 százalékos nyugdíjemelés idén biztos nem lép hatályba.
Sőt Turcan szerint vélhetően sohasem.
Még a hét elején azt nyilatkozta: a 40 százalékos nyugdíjemelés nem több, mint illúzió, mivel Románia a fejlődése egyetlen pontján sem állt úgy, hogy a gazdasága elbírt volna egy ekkora, 138 milliárd lejes többletterhet.
Ami tény, de némileg meglepő, hogy egy regnáló kormány tagja ezt ilyen őszintén ki is mondja.
Úgyhogy marad a remény, hogy majd, évek múlva, az újraszámolást követően egy kicsit majd tényleg nőnek a nyugdíjak.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.