// 2024. október 2., szerda // Petra
Románia

Visegrádi Négyek után Craiovai Hármak?

Ha Victor Pontán múlik, akkor lesz ilyen: a román miniszterelnök a visegrádi együttműködés mintájára román-bolgár-szerb összefogást javasolt Craiován, ahol Bojko Boriszov bolgár és Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel háromoldalú kormányfői találkozót tartottak.

„Bulgáriának, Szerbiának és Romániának összehangoltabban, egységesebben kell fellépnie az európai kezdeményezések terén. Szomszédaink sikeres példája áll előttünk, Lengyelországé, Csehországé, Szlovákiáé és Magyarországé, amelyek a Visegrádi Csoport révén nagyon hatékonyan tudták és tudják regionális érdekeiket érvényesíteni” – ezt Ponta mondta a találkozó után.

A román miniszterelnök azt szeretné, ha Románia, Bulgária és Szerbia között is hasonló együttműködés alakulna ki, és most megalapozandó összefogásukkal 

létrehoznák a „Craiovai Csoportot”. 

Ponta szerint az összefogás egyik fő iránya az energetikai hálózatok fejlesztése és összekapcsolása lenne.
 
A román kormányfő megerősítette, hogy országa Bulgáriával együtt feltétel nélkül, határozottan támogatja Szerbia felvételét az Európai Unióba, másfelől leszögezte, hogy Romániának és Bulgáriának egyszerre kell csatlakoznia a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez. Úgy vélte, a legnagyobb hiba az lenne, ha a két ország belemenne abba, hogy egymással versengjen ebben az ügyben. Bojko Boriszov bolgár kormányfő  

az infrastruktúrafejlesztést nevezte  

a „Craiovai Csoport” legsürgősebb teendőjének, hogy a három ország fővárosát autópálya-hálózat és óránként 160 kilométeres sebességet lehetővé tevő vasút kösse össze. Boriszov kifejezte reményét, hogy jövőre már végig autópályán lehet majd közlekedni Belgrád és Szófia között.
 
A három miniszterelnök közös sajtóértekezletén Aleksandar Vucic is támogatta a regionális együttműködés intézményesítését. Úgy vélekedett, hogy a 40 millió polgárral rendelkező három ország stratégiai területet jelent Európa keleti részén. A szerb elnök  

a nemzeti kisebbségek hídszerepére is kitért, 

és azt hangoztatta, hogy bár Szerbia „minden európai szabványt betart ezen a téren”, nyitott az esetleges észrevételekre.
 
A háromoldalú román-bolgár-szerb kormányfői találkozó után bolgár-román „közös kormányülésen” vettek részt a két ország miniszterei. Ebből az alkalomból egyebek mellett a távközlés, energetikai együttműködés és sürgősségi ellátás terén írtak alá kétoldalú megállapodásokat.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro