Igénytelenséget, lejárt szavatosságú árut, döglött csótányokat, a vásárlókat megtévesztő tájékoztatást, és egyéb rendellenességeket is találtak olyan üzletekben, ahol valószínűleg olvasóink is gyakran megfordulnak.
Összesen 65 szupermarketben tette tiszteletét kedden a fogyasztóvédelem, és felsorolni is hosszú, mennyi rendellenességet találtak. Már az is sokat elárul az akció nagyságrendjéről, hogy 772 ezer lej értékben állítottak ki büntetéseket. Ráadásul olyan népszerű üzletláncok érintettek, ahol a lakosság rendszerint a nagyobb bevásárlásokat végzi:
A bukaresti és a Kolozs megyei ellenőrzések során tapasztaltak alapján a fogyasztóvédelem arra a következtetésre jutott, hogy országos mozgósításra van szükség mindaddig, amíg nem lesz rend az üzletekben. Céljuk nem a büntetés, hanem a gazdasági szereplők jelenlegi nemtörődöm hozzáállásának megváltoztatása – hangsúlyozta Horia Constantinescu, a fogyasztóvédelem vezetője. Szerinte ahhoz képest, hogy az ellenőrző szerepet betöltő hatóságok közül a fogyasztóvédelmi felügyelőknek a legkisebb a fizetésük, jól végzik a munkájukat, és egyre látványosabb eredményeket érnek el.
A problémás, emberi fogyasztásra alkalmatlan termékeket végleg kivonták a forgalomból, hat üzletben felfüggesztettek bizonyos szolgáltatásokat, míg további 25 üzletben csak egyes részlegeket zártak le. Két üzlet esetében a fogyasztóvédők azt javasolták, hogy zárjanak be fél évig. Lejárt szavatosságú termékeket, bogaras csomagolást, nem megfelelően fagyasztott élelmiszereket, rozsdás, mocskos hűtőszekrényeket, hanyagul kezelt ételmaradékokat, penészt, hiányos vagy megtévesztő tájékoztatókat egyaránt találtak. Néhol azzal volt a gond, hogy nem tüntették fel az elviekben két napig fogyasztható saláták polcra helyezésének időpontját, máshol a kész ételek elkészítésének óráját felejtették el kifüggeszteni. Ha mindez nem lenne elég, büntettek például azért is, mert
Legyünk tehát résen, ha vásárolunk, mert úgy tűnik, a nagy üzletláncok nem tartják be a fogyasztóvédelmi előírásokat, ugyanakkor a vásárlók megtévesztésétől sem riadnak vissza a profit érdekében.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.