// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Vége az aranyéletnek: hiába csempészik be a börtönökbe a telefonokat, legfeljebb díszként használhatják majd őket

// HIRDETÉS

A kormány véget vet a törvénytelen beszélgetéseknek.

Bekeményített a kormány: mostantól gondoskodni fognak arról, hogy a börtönbüntetésre ítélt személyek számára még elviselhetetlenebb legyen a rabság.

Szerdai ülésén a kabinet elfogadott ugyanis egy törvénytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy az állami hatóságok beszerezzék a szükséges műszaki eszközöket ahhoz, hogy blokkolják a térerőt a börtönökben.

Vagyis a rabok hiába csempésztetik be maguknak az amúgy tiltott mobiltelefonokat, legfeljebb dekorelemként használhatják majd őket, mivel elvileg használhatatlanok lesznek.

A jogszabály nem merő szadizmusból született – bár ugye a börtönöket elvileg arra találták ki, hogy a szabadságvesztésre ítélt polgároknak ne lehessen meg az a kényelmük, mint a mindennapi életben, büntetésből kerülnek oda, nem üdülni –, hanem az indoklás szerint azért, mert a mobiltelefonok a bűnözők segítségére lehetnek újabb bűncselekmények elkövetésében.

Hiszen ha egy banda főnökét bezárják, a többieket viszont nem, de rendszeresen képes tartani velük a kapcsolatot, akkor simán leszervezheti a további bulikat.

Na, ennek vet véget a kormány.

Az intézkedés nem alaptalan: tavaly több mint 1500, idén április végéig pedig 301 telefont koboztak el a börtönlakóktól.

Persze a romániai intézmények tempóját és a közbeszerzési eljárások sebességét ismerve ez nem holnap lesz, de a rács mögött ülő elítéltek lassan elkezdhetik szokni a gondolatot, hogy az okostelefonok előbb-utóbb igencsak buták lesznek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
Krónika

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.