// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Nyugdíjas állás

Vége a PSD-s időszak alatti Kánaánnak a közalkalmazottak számára

Választaniuk kell, hogy nyugdíjasok akarnak lenni, vagy állami intézményekben dolgoznának.

Hét szűk esztendő következik azokra, akik egyszerre több állami forrásból is pénzhez jutnak: nem csupán a minisztériumi apparátus csökkentésével próbálja az új, liberális kisebbségi kormány visszafogni az állami költekezést, hanem a közalkalmazottaknak fizetett összegek csökkentése révén is. A kabinet most véget vet annak az állapotnak, hogy egyes közalkalmazottak, akik nyugdíjba vonultak, utána más, szintén állami vagy önkormányzati intézménynél vállaltak munkát, és egyszerre élvezték a többé-kevésbé jól megérdemelt állami nyugdíjat és az azzal párhuzamosan kapott állami fizetést. Ludovic Orban miniszterelnök egyenesen „nem normális állapotnak” nevezte, hogy valaki, aki korábban nyugdíjba vonult, a közszférából húzzon továbbra is fizetést. Példaként azokat hozta fel, akik 40 éves koruk környékén a rendőrségtől vonultak nyugdíjba, jókora összegű nyugdíjat kapnak, de emellett még valamilyen közalkalmazotti státusban is dolgoznak. Violeta Alexandru munkaügyi miniszter még szombaton közölte, hogy olyan törvénytervezeten dolgoznak a minisztériumban, amely tiltaná a nyugdíj és a közalkalmazotti bérek halmozását. Az érve a következő: ha egy nyugdíjas közintézménynél helyezkedik el, akkor abból az következik, hogy nem feltétlenül volt indokolt a nyugdíjazása, elvégre még képes dolgozni. És ezzel még nincs vége: a közhivatalt betöltő személyek egyúttal arra is számíthatnak, hogy befagyasztják a béreiket. 2009-ben, a Romániába is begyűrűző gazdasági válság miatt az akkori, Emil Boc vezette kormány egyszer már elfogadott egy ilyen értelmű sürgősségi rendeletet, ám 2014-ben a szociáldemokraták javaslatára a parlament eltörölte a korlátozást. Most viszont a jelek szerint megint rosszabb idők jönnek. És lehet, hogy nem csak a közalkalmazottakra.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro