Rögtön azután, hogy a rendelet ötletgazdája is lemondott miniszteri tisztségéről.
Amint az várható volt az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közti egyeztetések után, a kormány csütörtöki ülésén törölte az augusztus végi sürgősségi kormányrendeletnek azt a cikkelyét, amellyel az oktatási tárca kivette a román nyelv oktatását az elemi osztályokat tanítók kezéből. A kabinet döntése értelmében újra magyar tanítók oktatják a román nyelvet – közölte csütörtök délután az RMDSZ sajtóosztálya.
A románoktatásos előírást hatálytalanító sürgősségi rendeletet a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a döntést úgy értékelte, a kormány elfogadta a magyar gyermekek és szülők, a szakma, valamint az RMDSZ érveit, és megértette: Valentin Popa tanügyminiszter lépése szakmailag megalapozatlan és meggondolatlan volt.
Az RMDSZ elnöke egyébként korábban Liviu Dragneával, a PSD elnökével tárgyalt a témában, aki megoldást ígért. Dragnea a csütörtöki kormányülés előtt perzsára is hívta a kifogásolt rendelet ötletgazdáját, Valentin Popát, aki délben le is mondott a tisztségéről.
Popa később azt nyilatkozta, azért távozik a tisztségéből, mert nem értett egyet az RMDSZ követelésével, hogy vonják vissza az említett cikkelyt. Valentin Popa egyébként az Agerpresnek adott nyilatkozatában arra is kitért, hogy amikor a tanévnyitó alkalmával Csíkszeredában járt, megpróbált románul társalogni az ötödikes és hatodikos magyar diákokkal, de nem jött össze neki. „Távozásomkor a köszönésemet sem értették, csak a tanárnőjük szavait tudták megismételni” – jegyezte meg.
„Az oktatási tárca vezetője az egyedüli jó döntést hozta meg ma azzal, hogy lemondott" – kommentálta a döntést Kelemen Hunor. A szövetségi elnök szerint Popának vállalnia kellett a következményét „meggondolatlan, szakmailag megalapozatlan lépésének, amellyel zavart okozott több tízezer diák, pedagógus és szülő életében”.
Az elmúlt időszakban rendszeresen írtunk arról, hogy a gyermekek szempontjából káros, a kisebbségi tanítók számára megalázó, az oktatási rendszerben jelenleg alkalmazhatatlan rendelet ellen szinte folyamatos volt a tiltakozás az elmúlt hónapban. A petíciókban, szakmai és szülői állásfoglalásokban, kisebb utcai megmozdulásokon egy ideje már nemcsak a rendelet visszavonását, hanem annak késlekedése miatt a miniszter lemondását is kérték.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.