// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Védelmi minisztérium: bármit is látott a Facebookon, nem igaz, hogy a napokban katonai konvojok haladtak át az országon

// HIRDETÉS

Az ukrajnai válság kapcsán terjednek az álhírek.

Nem kellett sokáig várni, hogy az Ukrajna és Oroszország közötti, az egész térségben aggodalmat keltő, és a NATO, illetve az Egyesült Államok által is árgus szemekkel követett konfliktus kapcsán elkezdjenek napvilágot látni az álhírek a közösségi oldalakon.

Az elmúlt napokban a közösségi médiában több olyan videó is terjedt, amelyeken a megosztóik szerint az látható, hogy az elmúlt napokban romániai vagy külföldi katonai konvojok haladtak át Románián.

Mindezt az ukrajnai válsághoz kapcsolják, mondván: a csapatmozgások máris részét képezik annak a NATO-stratégiának, hogy az orosz fenyegetés miatt megerősítsék a keleti határt.

A bukaresti védelmi minisztérium azonban kedden mindenkit figyelmeztetett: álhírekről van szó.

A közösségi médiában terjedő videók ugyanis nem mostanában készültek, hanem legalább öt-hat hónappal ezelőtt, és amatőr videók mellett a hadsereg hivatalos felvételei is láthatók közöttük.

A minisztérium felhívja a figyelmet, hogy a pánikkeltés szándékával feltöltött videók jó része kapcsán egyértelműen látható, hogy nem most, hanem nyáron készültek, ha pedig téliek, akkor azok legalább egy évesek.

A legfrissebb videó valóban idén készült: január 22-én, de azon az látható, hogy Bulgáriában vásárolt, szétszerelt második világháborús harckocsikat szállítanak, amelyeket egy cseh cég vásárolt meg, és valóban áthaladtak Románián – csak éppen nyugati irányba.

A védelmi tárca egy kis klipet is készített, amelyen az ominózus videók láthatók, és amelyen mindegyik fölött feltüntették, hogy pontosan mikor és milyen alkalomból készült.

A minisztérium szerint a videókat, amelyeket előre be nem jelentett csapatmozgásokról készült felvételekként osztottak meg a közösségi oldalakon,

feltöltőik egyértelműen pánikkeltési szándékkal tették közzé.

Ezért mindenkit emlékeztetnek: az a legjobb, ha csakis hivatalos forrásokból tájékozódik, mielőtt bedőlne az álhíreknek, vagy maga is terjeszteni kezdené őket.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem is lesznek csapatmozgások: a Pentagon – vagyis az amerikai védelmi minisztérium – közlése szerint Joe Biden elnök utasítására 8500 katonát helyeztek készenlétbe, hogy szükség esetén a NATO kelet-európai tagállamaiba vezényeljék őket az oroszok elrettentésére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.