// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Vasárnapra sem oldódott meg a parajdi sóbánya iszapszivárgása – De mi is történt pontosan? (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Szombaton mintegy ezer látogató tartózkodott lenn, amikor észlelték a problémát. Azóta zárva a népszerű turistalátványosság, a belügy pedig arról ír, hogy igazi tragédiát akadályozott meg.

Iszapszivárgás miatt ki kellett üríteni a parajdi sóbányát szombaton kora délután, és a működtetők biztonsági okokból nem is engednek már le látogatókat. A bent tartózkodó mintegy ezer turistát autóbuszokkal szállították a felszínre, gond nélkül kijutott minden látogató - szólt az eredeti hír.

Seprődi Zoltán, a sóbánya igazgatója az Agerpres hírügynökégnek azt mondta, 14 órakor leállították a bányalátogatást, mivel nagyobb mennyiségű iszap szivárgását észlelték a bányának azon a részén, ahol a buszok közlekednek. Pánikra azonban nincs ok Seprődi szerint, ilyesmire volt már példa a bányában, jelenleg azon dolgoznak, hogy vasárnap ismét látogatható legyen Székelyföld egyik legvonzóbb látványossága.

Frissítés

A technikai gond viszont vasárnapra sem oldódott meg, a látogatás tehát továbbra is szünetel.

A belügyminisztérium Facebook-oldalán jelentek meg részletek arról, hogy az iszapszivárgás megállapítása után, a mintegy ezer lenn tartózkodó turista körében pánikhangulat kezdett úrrá lenni. Ekkor a sóbánya egyik alkalmazottja hatósági segítséget kért, a négy kivezényelt csendőr pedig – a belügy szerint – elismerésre méltó módon szervezte meg a kimenekítést.

Elsőként az idősek, majd a gyerekek és a nők szállhattak fel, aztán a férfiak. A négy csendőr arról biztosította a turistákat, hogy utolsóként ők hagyják el a bányát. A bejegyzésből az is kiderül, hogy egy nő elájult, valószínűleg pánikroham következtében, ugyanakkor egy faajtót betörtek a látogatók, ami szintén arra utal, hogy azért lehetett lenn egy kis nyugtalanság.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.