Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Állandóan azt halljuk az utóbbi időben, hogy mindenki lop, csal, hazudik (kivéve az igazakat), katasztrófába taszítja az országot, az erdélyi magyarokat, aztán drágul az áram, a benzin, a kenyér, a kávé, a tej, a lej meg nem elég a zsebekben.
A vasárnapi ügyeletes tehát arra gondolt, keres egy igazán szívmelengető hírt. Ami bármiről szól, csak arról nem, hogy minden szar. Az elején lekonyult az ügyelő bajusz, ám aztán megkerült a jó hír.
Persze, sajnos ahhoz, hogy ez a jó hír meglegyen, előtte kellett történnie valami rossznak is. Az ügyeletes szerkesztőnek semmi baja a vadászattal és a vonatkozó törvényeket és szabályokat tisztelő vadászokkal. Akkor se, ha erre egyes állatimádó széplelkek feljajdulnak. Az orvvadászattal és orvhalászattal viszont nagyon sok baja van. Tűzzel-vassal talán nem (mert nem emberséges), de minden törvényes eszközzel üldözni kell az idevágó bűncselekményeket, meg persze, megelőzni, ha egy mód van rá és miért ne lenne, ezért vannak a vad- meg a halőrök, például.
Na de térjünk a jó hírre: a mioritikus parti őrség (a Duna-delta rezervátum munkatársaival és a sulinai rendőrséggel karöltve) szomorú felfedezést tett a Fekete-tenger partjai közelében. Orvhalászok 950 méternyi hálót eresztettek a vízbe és persze fogtak is: konkrétan hat darab sőregtok, öt delfin és egy cápa akadt bele a hálóba.
A derék közegek kihalászták az állatokat, kivágták őket a hálóból, majd visszaengedték mindet a vízbe. A hálót pedig magukkal vitték, mivel következik a nyomozás és nagyon reméljük, hogy megtalálják a gazfickókat.
Sok mindent el lehet mondani Diana Buzoianu USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyról, de azt nem, hogy tétlenkedik (tessék elolvasni, írtunk róla).
Igen ám, de Romániában kimondottan utálják azokat az embereket, hát még politikusokat, aki nem tétlenkednek. Persze, tudjuk, a politikusok sem szentek. De ha serényen dolgoznak, előbb-utóbb elkezdik zavarni a fennálló rendszert.
Na, ez történt a környezetvédelmi miniszter asszonnyal is. Elkezdte szúrni a rendszer szemét. És jelentkezett is az egyik buzgó mócsing, egy AUR-os képviselő úr (a nevét nem érdemes megjegyezni), hogy jaj, riadó, az öko-szélsőséges Buzoianu asszony el akarja űzni a juhászokat a hegyekből. (Tudjuk, milyen fontos a román népnek ez a szakma.) Mert hogy a biodiverzitásra vonatkozó EU-s stratégia szerint a szaktárca több tízezer hektárnyi területet (köztük hegyi legelőket) akar fokozottan védett területté nyilvánítani, ami az AUR-os úr szerint azzal a következménnyel jár majd, hogy a juhászokat elzavarják ezekről a területekről. Ez pedig botrány, hát a juhtenyésztés évszázadok óta jelen van azokon a hegyi tájakon és egyáltalán.
A maga részéről az AUR-os úr meg akarja védeni a román népet és felszólítja a minisztériumot, azonnal hagyja abba ezt a szörnyűséget.
A hírt egyetlen nap alatt több mint 200 Facebook-profil osztotta meg. Mire Diana Buzoianu válaszolt. És azt írta, hogy ő igazából csak a másik fél pofátlansága miatt szégyelli magát. Mert hát ott van papíron, feketével fehéren, hogy az említett, létrehozandó területeken semmi akadálya annak, hogy bárki juhot tenyésszen a törvényes keretek között. Szóval semmi és senki nem fogja megakadályozni a helyi gazdákat abban, hogy munkájukat végezzék.
Az álhírgyártókat üdvözli, a reformokat pedig folytatja.
Szombaton történt, hogy a két szuperligás kolozsvári focicsapat, a CFR és az U ismét összemérte erejét. És ezúttal a vasutas csapat győzött, egyetlen góllal, amely büntetőrúgásból született.
Eddig minden szép és jó. Csak hát tudni kell azt is, hogy a helyi szájhagyományok szerint a CFR a „magyar”, az U pedig a „román” csapat. Ez persze már nem igazán állja meg a helyét, mindkét csapatban jó adag idegenlégiós is játszik.
A lényeg: a kincses város álmultikulti polgármestere közzétett egy Facebook-bejegyzést a mérkőzés után. Amelyben igen diplomatikusan arról írt, hogy gratulál mindkét csapatnak. De ha az ember megnézi, a CFR-ek egyetlen mondatot szentel a jó Boc, az egész bejegyzés lényegében az U-simogatásról szól. Ami önmagában nem lenne baj, ugyanis a polgi is ember, és ha az U-nak szurkol, hát arról fog többet irkálni.
Na de attól prosztóba nem kéne lemenni, polgármester úr! Értjük mi, hogy az ember néha dühös, nem, mindig dühös, ha szurkoló és a csapata veszít. Viszont Ön nem csak ember és szurkoló, hanem egy város polgármestere, egy közösség elöljárója is. És ilyen minőségben nem biztos, hogy azzal nyújt követendő példát, ha elkezdi szidni a bírót. Ugye, tudja, polgármester úr, hogy a többek közt magyarverő szélsőséges U-ultrák is ezzel melegítenek?
Nézzük, mit írt a futballbíróról a kolozsvári bíró. Ja, a bíró történetesen magyar volt (de ez nem jelent ez esetben semmit, meggyőződésünk, hogy Boc úr egy román bírót ugyanúgy szidott volna), a világhírű Kovács István testvére, Kovács Szabolcs. Ezt írta:
Nem, egy valamit magára adó polgármester nem szól be a bírónak nyilvánosan. Csak ha prosztózni akar. Boc úr, leülhet, egyes!
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.