// 2026. július 25., szombat // Kristóf, Jakab

Vasárnapi járványmérleg: nincs esetszám-növekedés, de nagyon sok a súlyos beteg

// HIRDETÉS

Advent első vasárnapján sincs megállás.

Advent első vasárnapján és a román nemzeti ünnep apropóján elrendelt hosszú hétvége második napján sincs pihenés a kórházak intenzív terápiás osztályain, ahol jelenleg 1250 súlyos állapotban lévő beteget ápolnak. Ez újabb országos csúcsnak számít. A kórházak túlterheltsége elérte a kritikus szintet, ami hatással lehet a halálesetek számára is. Szombat reggel óta 148 halált hoztak összefüggésbe a járvánnyal, ebből egy elhunyt 10-19 év közötti korcsoporthoz tartozott, egy pedig a harmincas éveiben járt. A többiek idősebbek voltak. Egy kivétellel mindannyian más alapbetegségben szenvedtek.

A járványmérleg pozitív híre, hogy nincs esetszám-növekedés: 5554 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában, szinte ugyanannyit, mint egy hete, és több mint ezerötszázzal kevesebbet, mint két hete. A tesztelések száma a hétvégéhez mérten is rendkívül alacsony, mindössze 16 225 mintavétel történt, 6348-at kérésre végeztek el. A pozitivitási ráta 34.23%, a kórházakban pedig összesen 13 200 beteget ápolnak.

Bukarest (889) után Prahova megyében (356) regisztrálták a legtöbb beteget, majd Brassó (346) következik. Az erdélyi megyék közül magas az esetszám még Szebenben (229) és Kolozsban (213) is.

Az elmúlt két hét adatai alapján a lakosságarányos fertőzési rátákat a következő ábra mutatja be:

Láthatják, hogy Konstanca megyében a legmagasabb a koefficiens, ami azért is említésre méltó, mert Teodisie ortodox érsek a bíróság tiltása ellenére nagyszabású búcsút készül tartani Szent András napján.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére
Krónika

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére

Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?
Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap