A diákok felvették a hajmeresztő beszédet, és nyilvánosságra hozták, most az összes illetékes hatóság vizsgálódik.
Szinte nincs is olyan hatóság, amely ne jelentette volna be, hogy haladéktalanul vizsgálatot indít azon énektanárnő ügyében, aki a nyilvánosságra került felvételek tanúsága szerint ostobaságoktól hemzsegő oltásellenes propagandabeszédet tartott óra közben a hetedikes diákoknak a moldvai Botoşani városában.
A Doina Amarandei nevű nő, aki „civilben” egyébként népdalénekesként is tevékenykedik, a megyeszékhely egyik gimnáziumában részeltette a diákokat abban a szerencsében, hogy megosztotta velük az oltásokkal kapcsolatos veretes gondolatait.
A 13 éves diákokat többek között azzal oltotta, hogy az oltások károsak, csak az adassa be őket, aki „zöldséggé” akar válni, és mindenki, aki felveszi a vakcinát, az Egészségügyi Világszervezet kísérleti egere.
aki pedig kórházba kerül, azt úgy mészárolják le, mint a vágóhídon szokás.
Persze mindezt maszk nélkül tette, holott a hatályos jogszabályok szerint az iskolákban kötelező a maszkviselés.
A diákok mobiltelefonnal rögzítették az oltásellenes sületlenségeket, majd többen közülük a szüleiknél is panaszkodtak, ennek nyomán az ügy nyilvánosságra került.
És várhatóan nem marad következmények nélkül: Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szombaton közölte, hogy hétfőn elküldi a helyszínre a minisztérium ellenőrző testületét, hogy az kivizsgálja az ügyet.
Emellett a megyei tanfelügyelőség is vizsgálatot indít, a tanfelügyelőség vezetője szerint ugyanis az ilyen megnyilvánulások elfogadhatatlanok.
Vizsgálatot kezdeményez a tisztiorvosi szolgálat is, a megyei tisztifőorvos szerint ugyanis nincs rendjén, hogy az olyan véleményformáló személyek, mint például egy tanár, megpróbálják megtölteni a diákjaik fejét az oltással kapcsolatos, nem igazán megalapozott véleményükkel.
A magát oltás- és járványügyi szakértővé előléptető népdalénekes alaposan megütheti a bokáját: Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szerint akár az állását is elveszítheti, és még jövőre sem taníthat újra, mivel csupán helyettesítő tanár.
Az iskolába egyébként, ahol az oltásellenes propagandabeszéd elhangzott, zömmel olyan diákok járnak, akik egészségügyi pályára készülnek.
Amúgy nem csak a népdalénekesből vakcinaszakértővé avanzsált énektanárnő uszított az oltások ellen: a vírustagadás és a járványellenes intézkedések egyik legfőbb román apostola, Teodosie konstancai ortodox érsek is arról beszélt egy rádióműsorban, hogy a híveknek nem szabad elfogadniuk az oltások kötelezővé tételét, a vakcinákért ugyanis – szerinte – senki sem vállal felelősséget, és – ugyancsak szerinte – nagyon sok a káros hatásuk.
Erre reagálva Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár szombaton azt mondta: aki ilyen, az embereket félretájékoztató, oltásellenes kijelentéseket tesz a nyilvánosság előtt, annak ki kell kapcsolni a mikrofonját, helyettük pedig az egészségügyi szakemberek számára kell nyilvánosságot biztosítani, hogy elmagyarázhassák, miért fontos, hogy mindenki felvegye az oltást.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.