Amely egyben az ország első kimondottan gyermekonkológiai kórháza lesz, és rengetegen adakoztak, hogy felépüljön, még a Metallica is.
Belegondolt már abba, hogy a világon minden egyes másodpercben megszületik, meghal, szerelembe esik valaki – valamint átadnak egy román templomot?
Nos, sajnos kórházak terén már nem állunk ilyen jól, de azért akadnak pozitív példák is. A HotNews riportja bemutatja, hogy jelenleg hol tart az első hazai közösségi finanszírozásból épülő kórház, és ami azt illeti elég jól halad a cucc.
A Dăruiește Viață Egyesület több mint 260 ezer adakozó, és további 17 ezer hazai vállalat felajánlásaiból építi immár több mint egy éve
Ez egyben Románia történetének legnagyobb civil finanszírozású projektje. Mi is írtunk róla, hogy a Metallica például legutóbbi bukaresti koncertje alkalmából 250 ezer euróval járult hozzá a kezdeményezéshez (képünkön az átadás pillanata).
Az épület lényegében „pirosban fel van húzva” – ahogy a szakik mondanák –, már „csak” a belső munkálatok, és a tulajdonképpeni berendezés van hátra, ám az egyesület egyik alapítója, Oana Gheorghiu reményei szerint
A korszerű épület a Marie Curie kórház udvarán áll, és egészen egyszerűen példátlan, hogy ebben az országban ilyen jó ütemben haladjon egy ehhez hasonló valami.
Jellemző ugyanakkor, hogy Oana Gheorghiu szerint a projekt legnehezebb részét éppen a hatóságok,
jelentette, annyi fölösleges papírt, engedélyt és egyéb úri huncutságot kértek be, és annyi ellenőrzést tartottak, hogy attól még egy leszedált lajhárnak is felfőne az agyvize. Gheorghiu szerint egyébként nem is arról van szó, hogy odafent nem akarnának kórházakat építeni, hanem arról, hogy – leegyszerűsítve a szavait –
Magyarán ebben az országban olyan emberek ülnek a bársonyszékekben, akiknek egy naptól megfakult, műanyag kerti szék is túlzás lenne egy falusi kiskocsma szalmával felhintett teraszán.
Mondjuk, ha a csaj ilyeneket nyilatkozgat, nem kizárt, hogy a hatóságok lebontatják az egész cuccot, de oké.
A másik nagyon súlyos probléma szerinte, hogy a hatályos kórházépítési előírások borzasztóan elavultak, így ha az állam építene is ezek alapján új kórházakat, azok
A lényeg viszont az, hogy egy jól összehangolt projekt keretében rekordidő alatt elkészülhet egy korszerű gyermekonkológia, a további tervek között pedig szerepel egy új épület is,
Sőt a Marie Curie kórház régi épületét szeretnék átalakítani, hogy abban konferenciatermek, a vidéki beteg gyerekek szülei számára fenntartott szállások, és kantin is legyen.
Ez már túl szép, hogy igaz legyen, hiszen cinikussá edzett minket a hazai rögvalóság, de azért jó néha hinni a csodákban, legalább így karácsony környékén. Mert, ahogy Esterházy írta: az ember végül is jó.
(Nézegessen képeket az épülő kórházról például itt.)
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Ketten életüket vesztették abban a személyautóban, amelyet egy megcsúszott kamion tarolt le pénteken Iași megyében.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.