A tárca vezetője egészségügyi okok miatt lemondott. Kormányátalakítás jöhet.
Lemondott tisztségéről Doina Pană víz- és erdőügyi miniszter. A tárca közleménye arról tájékoztat, hogy Adriana Doina Pană egészségügyi okokból 2018. január 3-án benyújtotta lemondását Mihai Tudose kormányfőnek.
Doina Pană 2017. június 29-én vette át a víz- és erdőügyi tárca vezetését. Korábban, a harmadik Ponta-kormány idején, 2014 márciusa és decembere között már ellátta ezt a feladatot.
A Szociáldemokrata Párt képviseletében Doina Pană 2016 decembere óta Beszterce-Naszód megyei parlamenti képviselő. A környezetvédelmi szakbizottság alelnöke.
Kormányközeli források arról tájékoztatnak, hogy Mihai Tudose miniszterelnök jövő héten nevesíti a minister utódját. A víz- és erdőügyi tárca új vezetőjéről a Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottsági ülésén kellene dönteni, de mivel a párt elnöke kilátásba helyezte a kormányátalakítást, megtörténhet, hogy az említett tárcát összevonják a környezetvédelmi minisztériummal – mondta Niculae Bădălău, a PSD ügyvezető elnöke.
Bădălău úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy Doina Pană valóban egy ideje egészségügyi gondokkal küszködik, és nagy erőfeszítésébe került év végéig tisztségben maradni, hogy lezárják az állami költségvetés tervezetét.
Bădălău kifejtette, a szokásos eljárás ebben az esetben az lenne, hogy a PSD végrehajtó bizottsága döntsön Doina Pană utódjáról, de mivel Liviu Dragnea pártelnök korábban már kilátásba helyezte a kormányátalakítást, valószínűleg először a kormányfővel és az „illetékesekkel” fog tárgyalni arról, milyen változásokat akarnak eszközölni a kabineten. „Ha jól értettem, karcsúbb kormányt akarnak, kevesebb minisztériummal. Megtörténhet, hogy ez a tárca a környezetvédelmi minisztériumhoz kerül” – tette hozzá az ügyvezető elnök.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.