… egy volt külügyér Hágába megy bírónak… és egy teljes polgármesteri hivatal bezárt munkaidőben, mert el kellett érni egy bulira.
Na de várjunk egy picit. Mi az ördögnek kellett ezt pont most, s miért pont a karórájáról beszél Ciucă úr, kérdezheti akárki. A válasz nagyon egyszerű: elkezdődött a mioritikus szuperválasztási év, egyben a pártok közti verseny. Értsd, a pártok ott rúgják-marják egymást, ahol érik. A „karórázás” még tavaly decemberben kezdődött, amikor a PNL pár csúcsfejese úgy döntött, jó PR-fogás, ha például Szilágysomlyón kimennek a piacra, mint bárki normális halandó. Az ötletet tett követte: Nicolae Ciucă, Lucian Bode (a párt főtitkára) és Daniel Buda (európai parlamenti képviselő) megjelentek a piacon és pont úgy nézegették a mindenféle jót, mint egy átlagember. Igen ám, de velük volt Rareș Bogdan európai parlamenti képviselő úr is. Akinek vásárlás közben sikerült villantania egy 30 000 eurós Rolex karórát. A csuklóján, naná! Az ügy kínos volt, mert hát a normális piacjáró halandónak nincs ilyen mercánórája, ugye. Bogdan mester még rá is tett egy lapáttal, mert amikor megkérdezték, hogy is van ez, azt válaszolta, most mit csináljon, tehetős ember, 200 000 eurónyi órája, ékszere van (nyilván a kedves feleségével együtt)… Ennyit a népszerűség-marketingről. Idén február legelején aztán robbant egy komolyabb bomba, szintén a PNL udvarán. Kiderült ugyanis, hogy egy Iulian Dumitrescu nevű pártnagyúr (a Prahova Megyei Tanács elnöke meg fontos háttérember) másfél év alatt potom 600 000 eurót költött luxuscikkekre és egzotikus utazásokra. Hogy miből? Erre lett kíváncsi a DNA is. Szépen letartóztatta a jóembert, házkutatást tartott az illető lakásán meg a megyei tanácsnál. Az ügyben nagyban áll a báll. És ez Bogdan mester Rolexénél jóval érzékenyebben érintette a PNL-t. Na, hát ezért sietett bejelenteni Ciucă úr a saját karórájának árát. Azt mondta, 900 lejt kóstált, és leszállított áron vette. Tetszik érteni? Ő, ugye, odafigyel a takarékosságra, nem szórja a pénzt. Mint minden normális halandó. (Ugyan tessék már szeretni ezt a Ciucă urat!) Ja, hogy a Bogdan úr órája? Hát, mondta a PNL-elnök, mindenki olyan órát vesz, amilyet megengedhet magának. (Jó nagy bullshit, de Ciucă úr nem a retorikai találékonyságáról híres). Ami a letartóztatott megyei nagyurat illeti, ott nem volt mit mondani. Arról az illetőnek el kell számolnia. Kínos. Nagyon kínos. Főleg a szuperválasztási előjátékok során.
Bogdan Aurescu volt külügyminiszter nagy lépés előtt áll. A hágai Nemzetközi Bíróság egyik bírója lesz: néhány nap múlva, egész pontosan február 6-án ölti magára a hágai talárt. Ő lesz az első román jogász, aki ezt a tisztséget betöltheti. Ha úgy vesszük, nem is érdemtelenül: nagy szolgálatot tett Romániának. A bírói beiktatás időzítése, ha tetszik, ügyes marketing fogásként is értelmezhető. Kereken 15 éve, 2009. február 3-án történt ugyanis, hogy a Nemzetközi Bíróság ítélkezett egy területvitában, amely Románia és Ukrajna között feszült jó hosszú ideje. A területvita tárgya a fekete-tengeri Kígyó-sziget és az azt környező kontinentális talapzat volt. És amint Aurescu úr maga mondta el szombaton: Románia példátlan sikert ért el (ebben Aurescu úrnak is kulcsszerepe volt), amennyiben a tisztelt bíróság a Kígyó-sziget körüli kontinentális talapzatot a mioritikus hazának ítélte. A Kígyó-sziget maga első ránézésre egy francnak se kellő kőkolonc a Fekete-tengerben. Ami Ukrajnáé maradt. A környező kontinentális talapzat viszont fontos földgáz- és kőolaj-lelőhelyeket rejt. És ha sikerül elkezdeni (egyszer, majd) a kitermelést, Románia nagyon izmos földgázexportőrré válik egy pillanat alatt. Tehát Aurescu úr (és kollégái) valóban nagy sikert értek el. El is mondta a volt külügyminiszter: a 2009-es hágai döntés egyben az egyetlen 1918 után területkiterjesztésnek is tekinthető. Mármint olyannak, amely a nemzetközi joggal összhangban áll. Mert az orosz–ukrán háború kirobbanása után enyhén szólva forróvá vált a talaj a szigeten. Az oroszok ugyanis rögtön az elején megszállták. De aztán (Románia nagy megkönnyebbülésére) ott is hagyták. Szóval most (hogy meddig, nem tudni) minden rendben van. Aurescu úrnak jó utat kívánunk, meg azt, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot munka közben.
Tessék nyugodtan hátradőlni: ez az eset sem nálunk, Erdélyben történt. Hanem messze, észak-keleten, közelebbről Moldovában, még közelebbről a Botoșani megyei Broscăuți községben. (Utánanéztünk, tudományosan nem megalapozott a nézet, miszerint a község nevének bármi köze lenne a békákhoz – románul broască). A község nem arról híres, hogy különösen gyakran szerepel a hazai sajtóban. Most azonban sikerült hírré válni. Mégpedig azért, mert február elsején az egész csapat kapta magát, bezárta a hivatalt délután kettőkor és elment egy közeli városba, hogy együtt ünnepeljen az egyik kollégával. Megjegyzendő: a polgármesteri hivatal délután négy óráig fogadja a polgárokat. Mármint általában. Február elsején nem fogadta. Amikor a sajtó felhívta a polgármestert, az illetú úr azt hazudta mondta, hogy terepen van, bizonyos gázvezetékek ügyét intézi. A újságírók persze, hamar kiderítették, hol van a buli, szépen odamentek és videóra vették a banzájt (a videót lásd a belinkelt cikkben). A leleplezést követően a hivatal néhány alkalmazottja feltehetően elszégyellte magát és visszatért a munkahelyére. (Mások nem.) Viszont ők is össze-vissza hazudtak nyilatkoztak arról, hol is voltak korábban. Kínos. Nagyon kínos. Bár lehet, csak számunkra, akik az ilyen hírekről értesülünk. Mások számára mindez normális ügymenet.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.