Egyetlen éjszaka alatt 36 autó kerekeit szúrták ki ismeretlenek egy egyetemi bentlakás közelében.
Jelentős kárt okozott, és 36 sofőr napját szúrta el – szó szerint – az az ismeretlen elkövető (vagy elkövetők?), aki egyetlen éjszaka alatt 36 autó kerekeit szúrta ki egy kolozsvári bentlakás mellett található parkolóban. Az biztos, hogy valamiféle bosszú hajthatta, mert nem érte be egyetlen abroncs kiszúrásával, több autó mind a négy kerekében kárt tett, így a károsultak még csak ki sem cserélhették a pótkerékkel, hanem autóvontató vagy mobil gumiszervizes segítségét kellett kérjék. Az autótulajdonosok többsége más megyéből érkezett egyetemista. Mivel a parkoló nem fizetős, a környéken élők nem nézik szívesen, hogy ezeket az egyetemisták kisajátítják, ezzel nehezítve a parkolóvadászatot a kolozsvári dzsungeltörvények közepette. Az egyetemisták azt állítják, többször megfenyegették már őket, így számukra nem kérdés, hogy valamelyik szomszéd volt az elkövető. Bár feljelentést tettek a rendőrségen, nehéz lesz megtalálni az elkövetőt, mert a környéken nincs térfigyelő kamera.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.