Az sem mellékes információ, hogy 6,5 millió oltás csak azért nem jutott hasonló sorsra, mert sikerült eladni vagy eladományozni.
A koronavírus elleni vakcinák átlagos árával (3 euró egy dózis) számolva Románia körülbelül 6 millió eurót dobott ki eddig az ablakon, mert pocsékul mérte fel a lakosság oltakozási kedvét. A járvány kezdete óta összesen kétmillió dózis vált használhatatlanná a szavatossági idő lejárta miatt, és
a raktárakban felhalmozott vakcinafeleslegből nem sikerült volna elpasszolni 3,5 milliót Dániának, Dél-Koreának és Németországnak, vagy ha Bukarest nem adományozott volna további 2,2 millió adagot segélyként Moldovának, Szerbiának, Tunéziának, Egyiptomnak, Vietnamnak vagy Argentínának.
A számokról Alexandru Rafila egészségügyi miniszter beszélt egy interjúban, utalva rá, hogy ez még csak a kezdet, hiszen további szállítmányok landolhatnak a kukába, ha nem sikerül őket időben eladni vagy elajándékozni. A beszállítókkal 2023-ig érvényesek a megkötött szerződések, és a tavaly leszerződött oltóanyag egészét sem szállították még le. A szerződések bizalmasak, így Rafila nem árulhatott el további részleteket, de jól érzékelteti a várható pazarlás nagyságrendjét, hogy állítása szerint
Az oltóanyagok konkrét ára mellett további kiadást jelent, hogy mind a Pfizer, mind a Moderna esetében biztosítani kell az alacsony hőmérsékletet a tároláshoz, a lejárt dózisokat pedig az előírásoknak megfelelően kell megsemmisíteni. Rafila azt is megjegyezte, hogy más országok érdeklődése is csökkent a vakcinák iránt, a felesleges dózisokat tehát nehéz lesz eladni, sőt, még elajándékozni is. Az érdeklődés csökkenését egyébként azzal is magyarázzák, hogy a kezdeti 90%-os védettség helyett
annyi vírusvariáns jelent meg időközben. Az oltásoknak már elsősorban abban van szerepük, hogy megelőzzék a súlyos megbetegedéseket és a haláleseteket.
A román hatóságok bíznak abban, hogy az Európai Tanács közvetítésével találnak megoldást az elképesztő mértékű vakcinapazarlás megelőzésére, valamint a lejárt vakcinák megsemmisítésére.
Az egészségügyi miniszter valószínűnek tartja, hogy ősszel újabb járványhullám lesz, de nem fog különösebb problémákat okozni, mert a nyájimmunitás már kialakult az oltás, de még inkább a betegség által immunitást nyert polgárok magas száma miatt. Minimális védekezéssel, maszkviseléssel, zsúfolt helyek kerülésével korlátozások nélkül megúszhatjuk a legközelebbi hullámot.
A 19,3 milliós Romániában eddig 8 millió 122 ezer ember kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást, 2 millió 579 ezren pedig az emlékeztető oltást is kérték. Az oltási számokról ez a grafika többet mond minden szónál:
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.