És miért özönlötték el megint géppuskások a teret? Tessék megnyugodni, minden az igazi európai szolidaritás jegyében történt. Na jó, meg egy kis nackó erőfitogtatásból is.
Május 9. nevezetes nap az Európai Unió és Románia életében történelmében. 1950-ben ezen a napon harangozták be, ugye, az Európai Uniót. 1877-ben pedig szintén ezen a napon olvasta fel Mihail Kogălniceanu az akkori Románia függetlenségi nyilatkozatát a parlamentben, amelyet a képviselők szépen el is fogadtak.
Nos, a kincses városban is megünnepelték e két jeles napot, annál is inkább, mert, ugye, ezen a napon amúgy is Románián a világ szeme, picivel arrébb ugyanis, Szebenben éppen zajlik az EU-csúcs. Kimentünk tehát, és megnéztük, hogy is néz ki ez a dupla ünnep Mátyás királyunk lovának lábai előtt. Ahova egyébként a szóbeszéd szerint Viorica Dăncilă román miniszterelnök asszonyt is várták, de hiába. És ezt láttuk:
Láttuk a nemzeti erőszakszervezetek különböző színű és mintájú egyenruháiban feszítő tagjait belehunyorogni a felhők közül időnként elővillanó Napba.
Láttuk a helyi adminisztrációs és pártszervezetek tagjait, szintén egyenruhában, amint komoran figyelik Románia és Európa sorsát, néha pedig a fejüket fogják a dolgok alakulása okán.
Láttuk az egyik nemzeti erőszakszervezet tagjait az Európai Unió tagállamainak zászlóiba kapaszkodni, köztük persze ott a magyar is. Hát így ragadott román egyenruhás magyar zászlót Kolozsvár főterén.
Láttuk a nemzet egyik hagyományosan népviselt és hagyományosan sminkelt csalogányát, amint épp oszthatatlan és egységes nemzeti dalrafakadásra készült.
Láttuk, hogy a hagyományos népviselés a csinos lábfejekre már nem vonatkozik.
Láttuk, hogy milyen egy kis ember a nagy emberek mellett, alatt.
Láttuk, hogyan néz a múlt az épp beszélő kis emberre és úgy láttuk, hogy nem túl jó szemmel néz.
Láttuk, hogy nézi a jövő nemzedék a jelen ünnepélyes vigyázzba merevedett pillanatát, és úgy láttuk, nem lehet elég korán elkezdeni.
Láttuk a békésen pihenő katonazenekart, amely, midőn nem pihent békésen, a haza földjéről az ellenség elűzésére pattogva buzdító haza-hazafias nótákat húzott, továbbá örökzöld dallamokat A dzsungel könyve és A Karib-tenger kalózai című hollywoodi filmekből.
Láttuk a kevésbé hamisítatlan, ám hagyományosnak álcázott álnépviseletet is: a népitrendi hölgy gyakorlatilag egy stilizált román zászlóba burkolta bájait.
És láttuk, feleink, megnyugodva láttuk, hogy azért a hipszternormalitás is képviseltette magát a nemzeti függetlenség és európai szolidaritás nagy ünnepén.
És láttuk, hogy a felemelő pillanatok lejártával ugyanúgy fúj a szél a Főtér sarkán, mint bármely városünnepen, csak ezúttal nem sörösbádogot és 10 lejes lángosmaradékot kergetett, hanem a trikolór lufiegyüttes egyik elhullajtott elemét. Béke, barátság, szolidaritás!
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.