// 2026. március 1., vasárnap // Albin

Vajon megmenthető még a két nagy veszteséges állami vállalat, a TAROM és a CFR?

// HIRDETÉS

Komoly átszervezések árán menthető meg a román nemzeti légi társaság, ha egyáltalán sikerül a bravúr, míg a vasúttársaságnál minden esik szét, de legalább a fizetések nőnek.

Hosszú évek óta figyelemmel követhetjük a nem kevés közpénz árán fenntartott román nemzeti légitársaság, a TAROM agóniáját, akárcsak az állami vasúttársaság (CFR) kínlódását az elavult infrastruktúrával, a rossz menedzsmentből fakadó problémákkal, stb. Kormányok és miniszterek jöttek, mentek, érdemi előrelépést egyik állami társaság sem tudott felmutatni a holtpontról.

A TAROM esetében egy végső kegyelemdöfést jelenthetett volna, hogy a koronavírus-járvány korábban soha nem látott módon rendítette meg a légi közlekedést, sok európai társaságot csak a masszív állami pénzek mentettek meg a csődtől.

A helyzet nem túl rózsás,

ismerte el Sorin Grindeanu jelenlegi szállításügyi miniszter. Szerinte a légi társaság csak akkor menthető meg, ha folytatja az Európai Bizottságnak tett vállalását az átszervezésről.

Nem seperhető a szőnyeg alá, hogy a TAROM bajban van – mondja. Ha nem teljesíti lépésről lépésre az átszervezési tervet, ugyanarra a sorsra jut, mint nagyon sok más nemzeti légitársaság Európában, végleg lehúzhatja a rolót. Átmeneti megoldás nincs. Az egyik követelmény egyébként, hogy az alkalmazottak 90 százaléka navigációs személyzet legyen, és ne háttérszemélyzet. A miniszter szerint kis túlzással jelenleg éppen fordítva áll ez az arány.

Az Európai Bizottság 1,9 millió euró támogatást hagyott jóvá a TAROM számára,

hogy ebből fedezze a Covid-19 miatti kieséseket. A légi társaság az utóbbi hónapokban kezd magához térni: áprilisban 160 ezren utaztak menetrend szerinti járataikon, további 20 ezren a charter járatokon. Ez 142 százalékos növekedést jelent a tavaly áprilishoz képest. A fennmaradás tehát csak azon múlik, mennyire észszerűen költik el az újabb mentőövet (remélhetőleg nem hűtőmágnesekre megy majd el).

A vasút szállítási részlege kapcsán hasonló drasztikus lépésekre van szükség. Grindeanu kifejtette,

Románia 11 éve próbálja átverni az Európai Bizottságot mindenféle megoldásokkal,

így jutottunk a mostani állapotokhoz. Itt az ideje, hogy valamelyik megoldás mellett végérvényesen letegyék a voksukat: vagy felszámolják és újraszervezik az állami vasúti szállítást, vagy átadják a terepet egy másik operátornak, amilyen a Rofersped.

Köztudott, hogy nagyon sok pénzre lenne szükség ahhoz, hogy valami változzon az utasszállítás minőségén. Ha már befektetésekre alig jut, legalább az alkalmazottak szakszervezeteinek sikerült 10 százalékos fizetésemelést kialkudniuk, emellett 20 lej értékű ebédutalványokat is kapnak június 1. és november 30. közötti időszakra. Több mint 11 ezer alkalmazottat érint a döntés.

A vasúttársaság azzal indokolja az emelést, hogy nőtt a személyzet munkájának produktivitása, megfontoltabban használják fel az erőforrásokat, illetve optimalizálták a nyersanyagok felhasználását is. Belekötni nem lehet ebbe az indoklásba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából
Krónika

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából

Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve
Székelyhon

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve

Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro
Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken
2026. február 27., péntek

Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken

Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.