// 2026. július 22., szerda // Magdolna
mocskos idők

Vadonatúj ideiglenes elnöke van a PSD-nek, az a neve, hogy…

// HIRDETÉS

… George Simion üldögél az árnyékban, közben Dan Tanasă és az AUR elkezdte a fenyegetőzést… és a Román Nemzeti Bank vezére felvázolta a népnek a nem túl fényes közeljövőt.

Vadonatúj ideiglenes elnöke van a PSD-nek, az a neve, hogy…

A dolog persze, hogy azzal kezdődött, hogy Nicușor Dan úr megnyerte a választásokat. Ami önmagában szuper, hiszen a másik opció George Simion AUR-vezér lett volna.

Na de a kialakult helyzet azt is eredményezte, hogy a legnagyobb román párt, a PSD gyakorlatilag padlóra került. Ilyen még nem volt a posztkomcsi Románia történetében. Mostanig. Tegnap már beszámoltunk arról, hogy Marcel Ciolacu (aki az első forduló csodálatosnak nem nevezhető eredményei után lemondott a miniszterelelnöki tisztségről) arról beszélt, a keddi szent napon lemond a PSD elnöki tisztjéről is.

// HIRDETÉS

No, ez meg is történt. Ciolacu urat tehát lényegesen ritkábban fogjuk látni a tévében. Na de ki vette át a széthullás kockázatával farkasszemet néző óriáspárt elnöki keresztjét? Bárki józan eszű ember azt mondaná, hej, nem ártana egy tiszta (vagy legalábbis annak látszó) embert választani. Aki amolyan új seprűként jól mutat a képernyőn. Nos, tiszta arc helyett a vadiúj ideiglenes elnök nem lett más, mint a Nordis-botrányban is hírbe hozott Sorin Grindeanu úr, a PSD első alelnöke. Aki 2023-ban még azt nyilatkozta, nem illik hozzá a pártelnöki funkció. Na igen, az akkor volt. Most meg most van.

Mit mondjunk: irtó bizalomgerjesztő.

George Simion üldögél az árnyékban, közben Dan Tanasă és az AUR elkezdte a fenyegetőzést

Az elnökválasztás vesztese, George Simion vasárnap óta nem igazán mutatkozott. A hírek szerint Erdélyben tartózkodik. Kedden kora délután aztán közölt magáról egy fotót a Facebook-oldalán. Feltehetően egy erkélyen üldögél, kényelmesen hátradől a székben, kezeivel tarkóját támasztja. Arcán elégedett félmosoly. A megérdemelt pihenés lenne a nagy csata után? Pártja, az AUR váratlanul a második legerősebb román párttá erősödött. És nem is tétlenkedik.

Mert kis idővel később megjelent egy videó (szintén George Simion Facebook-oldalán): vagy 40 hölgy és úr (feltehetően különböző rendű és rangú AUR-tagok) áll egy díszes helyiségben (feltehetően a párt székháza) egy roppant ronda faliszőnyeg előtt. A mikrofonos pulpitus mögött a legvéresszájúbb magyargyűlölők egyike, Dan Tanasă ágál, intézkedik, csendre int, aztán nekifog a mondókának: Krisztus feltámadt, mondja, aztán megköszöni a jelenlevő sajtónak, hogy jelen van és meghallgatja a rövid sajtónyilatkozatot. Amelynek lényege, hogy az AUR nem fogadja el az államelnök-választásnak nevezett politikai bohózatot. Meg ez az úgynevezett megválasztott államelnököt. (Ez az „úgynevezett” az AUR-osok egyik kedvenc szava, a Székelyföld elé és folyton odabiggyesztik.)

És Tanasă mester elsorolja az összes nackószólamot: hogy minden, amit Nicușor Dan úr mond, az hazugság, nem is igazi államelnök, mert csak a haveri pártokkal áll szóba, gúnyt űz az ötmillió románból, akik nem rá szavaztak. Ezért az AUR nem vesz részt az úgynevezett konzultációkon, amelyeket ez az úgynevezett elnök le akar folytatni a politikai pártokkal az új kormány megalakítása érdekében.

Dan úr a rendszer jelöltje, nem független jelölt, folytatja Tanasă mester. Aki manipulálta, becsapta a népet, hogy nyerjen. Az AUR azonban nem felejt. És azt is tudja, hogy Franciaország beavatkozott a romániai választásokba. Befolyásolás, propaganda, hamis hírek, szekusjelölt, minden szó ott volt, amit rá lehetett hányni a megválasztott elnökre.

Az AUR a maga részéről folytatja a harcot, Romániáért, a népért és Istenért! Ezek a szavak nagyon rosszul hangzanak egy olyan ember szájából, mint Dan Tanasă.

A Román Nemzeti Bank vezére felvázolta a népnek a nem túl fényes közeljövőt

Az államelnök-választási hajrában mindenki csak arra figyelt, hogy a lehető legjobban kifejezze, hogy utálja a számára elfogadhatatlan jelöltet, meg mindenkit, aki rá szavaz. Aztán szépen lejárt ez is. Még folyik a kecseszkecsken, de csak fél gőzzel. Mert elkezdődött egy új hét, élni kell, dolgozni kell, pénzt kell keresni, de tüstént… mert úgy tűnik, egyre több pénzre lesz szükségünk, ha például kenyeret akarunk venni.

A sorsdöntő vasárnapi választási forduló után többek közt a Román Nemzeti Bank vezére, Mugur Isărescu úr is magához ragadta a mikrofont egy nyilatkozat erejéig. És amit mondott, egyáltalán nem volt szívderítő. Ugyanis azt mondta, hogy az elmúlt fél év politikai káosza rövid úton azt eredményezte, hogy a tőke pánikba esett és elkezdett menekülni Romániából, amerre a szeme látott. És amikor a tőke elillan egy országból, akkor a illető ország lefújódik, mint a lufi, amiből kiengedik a levegőt.

Az okokat szépen egymásra lehet halmozni: az agresszív kampány, a választások kimenetele (az utolsó fordulót leszámítva), a kormány lemondása, többek között. A Román Nemzeti Bank ugyan közbelépett, hogy mentse a lejt, már amennyire menthető volt az adott helyzetben, de az átváltási ráta így is meghaladta az öt lej per eurós lázálomhatárt.

Ami a lényeg: Isărescu úr összevont szemöldökkel közölte az ország népével, hogy a kialakult helyzetben igen nehéz lesz pótolni a költségvetési hiányt. Tehát nem lesz könnyű az elkövetkező időszak.

Köznyelvre lefordítva: készüljünk fel az áremelkedésekre, esetleg adóemelésre, kezdjünk el spórolni. Mert ez esetben jobb félni, mint megijedni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Majdnem 40 törvénymódosítás: sok minden megváltozott az egészségbiztosítási rendszerben
Székelyhon

Majdnem 40 törvénymódosítás: sok minden megváltozott az egészségbiztosítási rendszerben

Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.