Orbán és Iliescu is gratulált Nicușor Dannak. Az oroszoknak nem tetszik az elnökválasztás eredménye.
„Legalábbis furák voltak a választások” – így reagált Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn, miután arról kérdezték: hogyan kommentálja a vasárnap lezajlott romániai elnökválasztást, amelyen Nicușor Dan legyőzte George Simiont.
– válaszolta Dmitrij Peszkov, utalva arra, hogy Călin Georgescut 2024 végén kizárták az elnökválasztási versenyből, miután a román hatóságok szerint orosz befolyásolási kampány folyt az érdekében. Oroszország akkor tagadta, hogy bármilyen formában beavatkozott volna Georgescu kampányába és azzal vádolta Bukarestet, hogy politikai okokból zárta ki a jelöltet.
Az orosz elnöki hivatal szóvivője arra is reagált, hogy az orosz Pavel Durov, a Telegram üzenőplatform alapítója azt mondta: a francia titkosszolgálat nyomást gyakorolt rá, hogy némítsa el a George Simiont támogató hangokat. Simion ugyanis korábban azt ígérte, hogy leállítja az Ukrajnának szánt katonai támogatást.
– mondta hétfőn Peszkov.
A francia titkosszolgálat egyébként tagadta Durov vádjait. A Telegram alapítója jelenleg Franciaországban van, ahol megtiltották számára az ország elhagyását. Durovot azzal gyanúsítják, hogy szervezett bűnözési célokra használta az üzenőplatformot.
Az 1989-es rendszerváltás után Romániának eddig négy elnöke volt – Ion Iliescu, Emil Constantinescu, Traian Băsescu és Klaus Iohannis –, Nicușor Dan az ötödik és legfrissebb tagja ennek a körnek.
Băsescu az elmúlt időszakban nyíltan kifejezte, hogy Dant támogatja, de a jelenleg 95 éves Ion Iliescu az első exelnök, aki gratulált is az új államfőnek.
– írja Iliescu a blogján.
Ion Iliescu szerint Nicușor Dan győzelme annak kifejezése, hogy az emberek felelős, tisztességes és a jövő felé mutató vezetést szeretnének. Iliescu úgy értékeli, Dan közigazgatási tapasztalata és folyamatos részvétele a közéletben megfelelő alapot biztosít arra, hogy egy kiegyensúlyozott elnöki mandátumra lehessen számítani, amely tiszteli a demokratikus értékeket és figyel az emberek jólétére.
Románia nehéz gazdasági, társadalmi és geopolitikai helyzetben van, ezért a demokratikus politikai erőknek együtt kell dolgozniuk, félre kell tenniük a konfliktust, és támogatniuk kell az államelnöki intézményt a stabilitás és a folytonosság biztosításában – írja Iliescu, aki végül sok sikert kíván Nicușor Dannak.
Úgy tűnik, hogy az elnökválasztás utáni politikusi lemondások szorgalmazása a közösségi médiában legalább egy politikus terveivel találkozott.
Marcel Ciolacu PSD-elnök ugyanis állítólag a hétfő délutáni informális pártmegbeszélésen tájékoztatni fogja kollégáit, hogy távozik a szociáldemokrata alakulat éléről.
A G4Media pártbeli forrásokból úgy értesült, hogy Ciolacu a PSD országos politikai tanácsának kedden 14 órakor kezdődő értekezletén nyújtja be lemondását a pártelnöki tisztségről.
Marcel Ciolacu egyébként az elnökválasztás első fordulója után lemondott a miniszterelnöki posztról, miután Crin Antonescu, a kormánykoalíciót alkotó pártok közös elnökjelöltje nem jutott be a második fordulóba. Ciolacu és a kormány többi tagja azóta ügyvivőként dolgozik addig, amíg egy új miniszterelnök és kabinet át nem veszi a megbízatást.
Ciolacu egyébként a 2024. novemberi első elnökválasztási forduló érvénytelenítése után is jelezte lemondási szándékát, később azonban felülvizsgálta döntését.
Orbán Viktor az X-re írt angol nyelvű üzenetben gratulált Nicușor Dannak.
– írta az X-en Orbán Viktor.
Hétfő délután Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közölte: személyesen beszélt Orbán Viktorral és „volt miről beszélnünk”.
„Az elmúlt napok történései okot adtak arra, hogy személyesen is tisztázzuk az elnökválasztás kapcsán megfogalmazott álláspontokat.
Orbán Viktorral egyetértettünk abban: örvendetes, hogy az RMDSZ kérése nyomán közösségünk nagy számban és egységesen szavazott, megakadályozva, hogy Romániának magyarellenes elnöke legyen.
A magyar kormány készen áll az együttműködésre Nicușor Dan megválasztott elnökkel.
Orbán Viktor elmondta, a magyar kormány számára az RMDSZ álláspontja továbbra is a mérvadó a román–magyar kétoldalú kapcsolatok kérdésében”
– mondta Kelemen Hunor az RMDSZ hírlevele szerint.
Kelemen bő egy héttel ezelőtt is egyeztetett telefonon Orbán Viktorral, miután a magyar miniszterelnök május 9-én Tihanyban azt mondta: egyetért George Simion keresztény Európával kapcsolatos álláspontjával, amit széles körben úgy értelmeztek, hogy Orbán Simiont támogatja az elnökválasztáson.
Az RMDSZ elnöke később elmondta: a beszéd után, ami szerinte „zavart okozott”, „tisztázó” beszélgetést folytatott Orbánnal, aki elmondta: a magyar kormány azt támogatja, amit az RMDSZ, az erdélyi magyar közösség képviselete jónak tart.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.