Az első dolog, amit nem ártana tisztázni a román-magyar találkozón, hogy ki is kezdeményezte azt.
Nincs akadálya annak, hogy létrejöjjön a román és a magyar védelmi minisztériumok közötti találkozó az úzvölgyi katonatemető ügyében. A magyar Honvédelmi Minisztérium tájékoztatta az MTI-t, hogy a megjelölt helyen és időpontban ott lesznek, hogy a magyar álláspontot képviseljék.
Ezzel együtt megjegyezték, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka a konfliktus kezdete óta három alkalommal írásban, egyszer pedig az akkreditált román katonai attasé útján kereste meg román partnerszervezetét, hogy – a magyar-román hadisíregyezmény értelmében – kétoldalú szakmai találkozón tisztázhassák az úzvölgyi katonatemető ügyét.
Ebből arra következtethetünk, hogy ezekre a megkeresésekre nem érkezett érdemleges válasz a román fél részéről.
Ahogy szerdán beszámoltunk róla, a román védelmi tárca közleményben hívta találkozóra a magyar felet, megadva a találkozó lehetséges helyszínét és időpontját (Bukarest, a június 24. és 28. közötti időszakban).
A román minisztérium részéről a Hősök Emlékének Országos Hivatala (ONCE), magyar részről a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei törekedhetnek konszenzusra a katonai temetők, illetve kifejezetten az úzvölgyi sírkert ügyében.
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.
Nagypolgári ügyvédből és sikeres üzletemberből a magyarokkal is barátkozó kommunista kormányfővé válni RKP-tagság nélkül? Ennél kacifántosabb dolgok is kiderültek Gróza Péterről az MCC kolozsvári képzési központjában.
Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.

További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.

Újabb erőszakos bűncselekményt követtek el kiskorúak. Egyre több az Airbnb-típusú lakás az országban.

Nem biztos, hogy áprilistól megszűnik a lakossági gázársapka. Több ezer kilométernyi elektromos kerítést építenek országszerte a medvék távoltartására.