Kár, hogy a védelmi tárca álláspontját kikérő Dan Tanasă nem képes értelmezni a választ, és tovább szítja a feszültséget.
Dan Tanasă blogger annyira naprakész az úzvölgyi katonatemető ügyének fejleményeivel, hogy szinte naponta közöl egy-egy uszító jellegű cikket a blogján, olykor teljesen figyelmen kívül hagyva, vagy teljesen kifordítva a tényeket és a magyar szempontokat.
Miután kikérte a védelmi minisztérium álláspontját az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatban, a tárca megállapította: a Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) nem járult hozzá az úzvölgyi katonatemető átalakításához. Csakhogy mindezt nem úgy értelmezi, hogy a dormánfalvi önkormányzat illegálisan alakított ki román parcellát a katonatemetőben, hanem úgy, mintha a tárca azt mondaná,
A védelmi tárca ehhez képest azt közölte, hogy az idegen háborús emlékhelyek átalakítása csakis a minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) előzetes hozzájárulásával végezhető el, és a hivatal 2004-es megalakulása óta nem állított ki engedélyt erre. A tárca ezen kívül arra emlékeztet, hogy az úzvölgyi katonatemetőt a román Hősök Emléke Társaság alakította ki 1926–1927-ben, amikor az osztrák-magyar hadsereg ott elhantolt mintegy 350 katonájának a sírja mellé mintegy 900 különböző nemzetiségű katona földi maradványait temette el.
A tárca szerint a második világháború végéig a temetőbe több mint 1300 katona földi maradványai kerültek. Az 1984–85-ös és az 1988–89-es országos leltározás során a „Hargita megyei Csíkszentmárton községhez tartozó Úzvölgye településen” olyan temető szerepelt, amelyben román, magyar, német, orosz, olasz és szerb katonák nyugszanak. Ez a megfogalmazás azért fontos – hívja fel a figyelmet az MTI – mert
Az idézett jogszabályok között a tárca megemlíti, hogy a köz- vagy magánterületén fekvő román háborús emlékművek megóvása az érintett önkormányzatok feladata (ez esetben, ha jól értelmezzük, a csíkszentmártoni önkormányzaté.
Dan Tanasă mindezt úgy próbálja beállítani, mintha ez nem lenne érvényes a dormánfalvi önkormányzat parcellakialakítására, csak arra, amikor a temetőt magyar állami támogatással felújították.
Egy másik cikkben a magyarellenes blogger arra kéri a tartalékos katonákat és szövetségeiket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az Ortodox Civilizációért Egyesület június 6-i ünnepségén, melyet a Hősök Emléknapján, a katonai temetőben tartanak.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...