// 2024. október 1., kedd // Malvin
mint a filmekben

Ütős teljesítmény: 4 rendőrt, 3 biztonsági őrt és 2 vendéget is elintézett egy dühös fiatal hölgy

A kocsmai verekedések annyira nem ritkák, de amikor egy 22 éves lány egyedül hoz össze egy ekkora randalírozást, na az egy hollywoodi forgatókönyvírót is megihletne.

A Bud Spencer főszereplésével készült bunyós vígjátékokra emlékeztető jelenetet rendezett egy dühös 22 éves hölgy egy konstancai szórakozóhelyen, aki rövid idő alatt kiverekedett magának egy 30 napos előzetes letartóztatást. Ennek az okát el sem hinnénk, ha nem a törvényszéki ügyészség közölte volna hivatalosan: a fiatal lány négy rendőrt, három biztonsági őrt és két vendéget is bántalmazott. Minden úgy kezdődött, ahogy az efféle dolgok kezdődni szoktak: az agresszív hölgy spontán konfliktusba keveredett két vendéggel egy városi lokálban, s a dolgok annyira elfajultak, hogy az egyiket a hajánál fogva rángatva rugódta meg, a másikat pedig fejbe verte egy pohárral. Na ekkor érkezett meg három biztonsági őr, de ők is rosszul jöttek ki a dologból: az ingerült vendég az egyiket megharapta, a másikat fejbe rúgta, a harmadikat pedig ott ütötte meg, ahol a legjobban fájt neki (igen, ott). És dehogy van vége, hiszen erősítést kellett hívni: három helyi rendőr valahogy elcipelte a lányt egy közeli rendőrőrsre, de ez sem ment túl egyszerűen, szegény egyenruhások is kaptak párat, lábra, hasra, ahogy alakult. Ekkor az a döntés született, hogy mentőt hívnak, hátha egy teszt után kiderül, a lány mitől van ennyire felpörögve. Na de találják ki, hogy az a rendőr kapott-e, aki a feldúlt hölgyet elkísérte a mentőig? Kapott hát! A köpködést, a fenyegetőzést és a káromkodást persze még oda kell képzelni, hogy teljesebb legyen a kép. A vad éjszaka után a nő ellen bűnvádi eljárás indult hivatalos személyek elleni erőszak, bántalmazás és csendháborítás miatt.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro