// 2024. október 3., csütörtök // Helga
védelmi minisztérium

Úristen, mi lesz ebből? A bukaresti védelmi tárca hadat üzent az amerikaiaknak!!!

Már olajozzák a kalasnyikovokat.

Váratlan bejelentést tett Gabriel Leș román védelmi miniszter: a bukaresti védelmi tárca fölveszi a harcot az amerikaiakkal.

Na nem az Egyesült Államok haderejével, hanem az egyik amerikai fegyvergyártó gigásszal, a General Dynamics-szel, amellyel néhány évvel ezelőtt állapodott meg korszerű, Piranha V típusú páncélozott csapatszállító harcjárművek (PSZH) megvásárlásáról.

Leș most közölte, hogy a General Dynamics tulajdonában levő svájci MOWAG által gyártott harcjárművek késlekedése miatt jókora, 8,5 millió eurós kötbér megfizetésére köteleznék a gyártót.

Az első harcjárműveket ugyanis már idén februárban le kellett volna szállítani – ehhez képest még hírük hamvuk sincs. Így aztán a román vitézek ott állnak páncélozatlanul és szállítatlanul.

Vagy használhatják a régi, egyre elavultabb PSZH-kat.

A védelmi miniszter közölte: a tárca fegyverzetbeszerzési osztálya már dolgozik a papírmunkán, és hamarosan elkészülnek, így megküldik az amerikai cégnek a 8,5 millió eurós kötbérről szóló számlát.

„Már közel nyolc hónap eltelt, mivel már február eleje óta meg kellett volna kapnunk az első 36 járművet” - csapott az asztalra verbálisan a miniszter.

De ez még nem minden. A minisztérium ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a harcjárművek eleve nem is felelnek meg a tenderfüzetben rögzített minimális elvárásoknak.

A miniszter elmondta: egyes részegységek nem mentek át a román illetékesek által végzett teszteken, így nem vették át a harcjárműveket.

Most elképzeltük, ahogy néhány tágas washingtoni iroda mélyén az illetékesek homloka ráncba szalad, és aggodalmasan pislognak a hír láttán, hogy a nagyszerű  tengeren túli stratégiai szövetséges ilyen karakánul kiállva képes móresre tanítani egy amerikai céget.

A következményekbe bele sem merünk gondolni.

De kinek is húzogatja a bajszát Leș?
A General Dynamics amerikai védelmi ipari cég, 2019-ben ez számít az ötödik legnagyobb forgalmú védelmi ipari cégnek az Egyesült Államokban, a világon pedig a hatodik legnagyobbnak. A cég 2004-ben vásárolta meg a svájci MOWAG-ot. A román kormány még 2017-ben állapodott meg a General Dynamics European Land Systems-szel (ehhez tartozik a MOWAG), ennek nyomán a román haderő, illetve védelmi ipar korszerűsítését szolgáló beszerzés Bukarestben gyártott Piranha V páncélozott csapatszállító harcjárművekkel történhet. A gazdasági minisztérium közlése szerint a román szárazföldi erők első körben 227 db Piranha V-öt kaphatnak – ezen mennyiségből az első 30 példány még Svájcban készülne el, a további gépeket viszont már a Bukaresti Gépgyár gyártaná le. 
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro