// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Uraim, tudják mennyi pénzt verünk el nők napja környékén a bűntudat hamis virágaira?

// HIRDETÉS

Elképesztő, mennyit kaszálnak egyetlen tavaszi hét alatt a virágüzletek.

Március 8-a a nemzetközi nőnap, amikor a nőkkel szembeni egész éves tiszteletlenségükből adódó bűntudat miatt a férfiak órákig állnak sorban munkából hazafelé a legközelebbi virágboltban, hátha fel tudnak még markolni pár kókadt tulipánt, szottyadt rózsát, kajla szegfűt, amit oda lehet dugni a család női tagjainak orra elé a legmandulább mosolyuk kíséretében.

A románoknál ráadásul nagy hagyománya van a március 1-ei márciuskázásnak is, amikor a tavasz és a nők köszöntésére férfiak milliói vesznek gyanúsan filléres alapanyagokból készült kitűzőket, valamint virágokat a hölgyeknek.

A két dátum közötti bő hét a hazai virágbiznisz nagy hajrája, és egyben a bevételek jó részének letéteményese is.

A Frames nevű üzleti tanácsadással foglalkozó cég az országos statisztikai hivatal (INS) adatai alapján arra jutott, hogy

ez alatt a 8 nap alatt 20 millió eurós forgalmat bonyolítanak le a virágboltok.

Ez azt jelenti, hogy ebben a rövid időszakban kábé 2.28 millió csokor kél el. Tekintve, hogy városi környezetben – ahol a virágbizniszek 90 százaléka működik – 4,56 millió 18 év feletti hölgy él, egy egyszerű fejszámolással kikalkulálhatjuk, hogy

a hölgyeknek még mindig csak a fele kap virágot,

szóval az amúgy is dinamikusan fejlődő biznisz még sokáig fejleszthető tovább dinamikusan.

A fejlődés évről évre érzékelhető:

csak 2018-ban 170 millióval volt több a profit, mint az azt megelőző évben.

(Kolozsváron például 183 virágbolt van.)

Szóval uraim, készítsék a bukszájukat – bár nem tudom, miként lehet halott növények ajándékozásával bármiféle tiszteletet is kifejezni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro