// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Unitárius egyház: legyen január 13. a vallásszabadság napja

// HIRDETÉS

A budapesti, a bukaresti és az európai parlament is nyilvánítsa annak – kérik.

A vallásszabadság évének nyilvánította 2018-at a Magyar Unitárius Egyház, és azzal a kéréssel fordul a magyar Országgyűléshez, Románia parlamentjéhez és az Európai Parlamenthez, hogy nyilvánítsák január 13-át a vallásszabadság napjává. A Tordán tartott 1568-as erdélyi országgyűlés e napon iktatta a világon elsőként törvénybe a vallás- és lelkiismereti szabadságot.

Az esemény 450. évfordulója előtt, kedden a Magyar Unitárius Egyház vezetői ismertették kolozsvári sajtótájékoztatójukon az évfordulós rendezvények menetrendjét, és méltatták az esemény fontosságát. Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök elmondta, az évforduló nemcsak az unitárius egyház számára fontos – mely megalakulása évfordulóját ünnepli –, hanem minden keresztyén egyház számára.

A vallásszabadság napja parlamenti megerősítésének a tervéről Kovács István, az egyház közügyigazgatója beszélt. A vallásszabadság első kinyilvánítását olyan „szellemi transyvanicumnak” nevezte, mely kevéssé ismert, és amelyet az emlékév során meg kell ismertetni a világgal. Kovács István elmondta: 450 évvel ezelőtt Erdély élen járt az akkori világ haladó eszméinek a megfogalmazásában. Hozzátette: akkor a nemzeti identitás fogalma még nem létezett, a vallás volt a legfontosabb identitási tényező. Szerinte „a vallásszabadság kinyilvánítása volt a gyökere mindannak, amit ma a nyugati civilizációban demokráciának nevezünk”. A közügyigazgató szerint a vallásszabadság olyan szellemi kincs, melynek éppen a megvalósult volta feledteti el azt, hogy ez nem volt mindig természetes. Mint szemléltette: amikor ma repülőre szállunk, alig jutnak eszünkbe a Wright-testvérek, a repülés úttörői.

Farkas Emőd, az unitárius egyház főgondnoka elmondta, a vallásszabadság évében Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron is szobrot állítanak az egyházalapító Dávid Ferencnek, az unitárius egyház alapítójának. A főgondnok köszönetet mondott a magyar kormánynak azért, hogy 1,04 milliárd forinttal támogatta a jubileumi év rendezvényeit.

Gyerő Dávid egyházi főjegyző, az Unitárius Univerzalista Nemzetközi Tanács (ICUU) elnöke elmondta: a világ több mint harminc országában mintegy félmillió ember vallja magát unitáriusnak vagy univerzalistának. Ugyan egyházaik különböző korokban és különböző módon jöttek létre, valamennyien az egyházuk bölcsőjeként tekintenek Erdélyre. Számukra Kolozsvár azt jelenti, mint a római katolikusok számára Róma, Tordára pedig úgy tekintenek, mint a keresztyének Betlehemre. Gyerő Dávid elmondta: a vallásszabadság tordai kinyilvánítását szerte a világon megünneplik az unitárius és univerzalista gyülekezetekben.

A sajtótájékoztatón bejelentették: a vallásszabadság kinyilvánításának a szombati tordai jubileumán Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is beszédet mond. Az ünnepség keretében emlékművet avatnak a 450 évvel ezelőtt tartott országgyűlésnek otthont adó római katolikus templom kertjében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.