// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Újraválasztották Merkelt, aki szokatlanul keményen beszélt a migrációról

// HIRDETÉS

Ellenjelölt nélkül, közel 90 százalékkal lett a CDU elnöke.

Újabb két évre a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választotta Angela Merkelt kedden a párt Essenben tanácskozó kongresszusa.

Angela Merkelt a küldöttek 89,5 százaléka támogatta. Ez pártelnöki pályafutásának második leggyengébb és 2005-ben kezdett kormányfői pályafutásának leggyengébb eredménye.

A pártot 2000 óta vezető politikust kilencedik alkalommal választották meg elnöknek, rendre egyedüli jelöltként, a legjobb eredményt 2012-ben érte el, amikor a szavazatok 97,9 százalékát szerezte meg, a leggyengébben pedig 2004-ben szerepelt, amikor a küldöttek 88,4 százaléka támogatta.

A kongresszuson elmondott beszédében azt hangoztatta, hogy meg kell állítani az illegális migrációt és távozásra kell bírni az elutasított menedékkérőket, fel kell lépni a „párhuzamos társadalmak” ellen, tiltani kell az egész testet fedő muzulmán női öltözékek – például a burka – viselését és nem szabad tűrni, hogy bárki is a német jog fölé helyezze a saríát, az iszlám jogrendet.

Az elnöki beszámolóról tartott vitában így is többen kritizálták a kancellárt. A küldöttek bírálatai szerint a párt Angela Merkel vezetésével elmozdult a politikai spektrum baloldala felé, de több szavazót veszített a jobboldalon, mint amennyit meghódított a baloldalon, és a jobboldalon megnyitotta a teret az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt előtt, amely meg is erősödött, holott a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének kezdettől fogva az volt az egyik fő célja, hogy tőle jobbra ne alakuljon ki számottevő demokratikus erő.

Angela Merkel megerősítése a CDU elnöki tisztségében azt is jelenti, hogy kancellárjelöltként vezeti majd pártját a 2017 őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-)választás kampányában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro