// 2024. október 2., szerda // Petra
forradalom

Újabb ’89-es forradalmárok kapnak kárpótlást

Még mielőtt azt hinnénk, hogy az állam önszántából fizet a hősöknek: az Emberi Jogok Európai Bírósága kötelezi erre.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden kedvező elbírálásban részesítette annak a nyolc forradalmárnak a beadványát, akik még 2008-ban fordultak panasszal Strasbourghoz azért, mert a román kormány méltánytalan módon kezelte ügyüket. 

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy december 21 és 23 között a panaszosok részt vettek a Ceaușescu-diktatúra megdöntéséhez vezetett bukaresti felkelésben, a rendszerváltozás után tanúként is kihallgatták őket, ügyüket mégsem rendezte a román állam.

A forradalmárok az Európai Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 6. cikkelyére hivatkozva kérvényezték dossziéjuk kivizsgálását. Ez a tisztességes tárgyaláshoz való jogot biztosítja az európai polgárok számára. A nyolc 1989-es forradalmár számára fejenként 2400 euró kártérítést kell kifizessen a román kormány. 

A nyolc kárpótolandó személy között található a 2011-ben elhunyt Cristian Paţurcă énekes és Vladimir Ciobanu szobrászművész is. Előbbi az a zenész volt, aki megírta az 

">Imnul golanilor (A csavargók himnusza) című dalt, amely nemcsak a forradalom egyik meghatározó himnusza lett, hanem 25 évvel később, a Ponta-ellenes tüntetések visszatérő eleme is. 

A katonai ügyészek idén októberben vették elő újra az 1989-es forradalom dossziéját, melyben a 709 halott és 2198 sebesült ügyét vizsgálták. Sokan nem kaptak még kártérítést az érintettek közül, úgy ahogy a felelősségre vonások is késlekednek. Az Emberi Jogok Európai Bírósása az elmúlt években mintegy 1 millió euró kárpótlás kifizetésére kötelezte az államot.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro