// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Újabb ezüstérmet szerzett Osváth Richárd a paralimpián

// HIRDETÉS

Ezúttal tőrben lett második a szatmári születésű magyar vívó. És még egy brozérmet is szerzett a magyar csapat a szintén vívó Krajnyák Zsuzsanna révén.

Osváth Richárd ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében a riói paralimpia szerdai versenynapján.

A Törekvés SE 31 éves vívója - aki hétfőn kardban is második volt - 3/2-es győzelmi mérleggel zárta a csoportszakaszt, majd a legjobb nyolc között a lengyel Michal Nalewajeket (15-8), az elődöntőben pedig a kínai Szun Kangot (15-10) verte magabiztosan.

A fináléban a kínai Je Zsu-ji volt az ellenfele. A meccs elején az ázsiai vívó két tussal mindig elhúzott, majd Osváth mindig egyenlített. Ez így ment egészen 9-7-ig, ekkor azonban elmaradtak a magyar találatok, s a kínai 13-7-re ellépett. Újabb Je-tus következett, majd a magyar vívó bemozdult a rajt jel előtt, így piros lapot és büntetőpontot kapott, s ezzel véget is ért a döntő (15-8).

„Jobban hangzana, hogy kétszeres paralimpiai bajnok vagyok, de boldog vagyok a két ezüstéremmel - nyilatkozott Osváth Richárd, aki négy éve Londonban harmadik volt ebben a fegyvernemben. - A döntőbeli riválisom nagyon tudta, hogy mit kell csinálni ellenem, korábban vívtunk már többször is, most nagyon jól vívott, nem tudtam vele mit kezdeni."
Az elődöntőről a magyar vívó azt mondta: azt a kínai versenyzőt korábban még soha nem tudta megverni, nagyon örül neki, hogy most sikerült, de valószínűleg abban a csatában elfáradt fejben.

Hozzátette: abból a szempontból örül a tőr ezüstéremnek, hogy a két fegyvernemi edzője nem tudja majd „zrikálni" egymást, hiszen kardban is második lett.

„Én egy éremmel is elégedett lettem volna, azért jöttem. Nagyon örülök a két ezüstnek" - fogalmazott.
Osváthé a riói magyar küldöttség tizedik érme, öt bronz mellett ez az ötödik ezüst.

Szatmárnémetiből a magyar válogatottba

A szatmárnémeti születésű Osváth ígéretes vívó volt, bekerült a román válogatottba is, egy sérülés azonban kettétörte a pályafutását. Több műtét után egy 2008-as baleset óta nem tudja behajlítani a jobb lábát. A para-karrierje már Magyarországon indult: paralimpiai bronz- (2012, London, tőr), világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki aranyérmes. Most pedig immár kétszeres paralimpiai ezüstérmes is.

Krajnyák bronzérme

Krajnyák Zsuzsanna bronzérmet nyert a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében.

Az UTE 37 éves sportolója a csoportjából 3/2-es győzelmi mérleggel lépett tovább, majd a negyeddöntőben 15-12-re verte a hongkongi Ng Justine Charissát, a legjobb négy között pedig 15-2-re kikapott egy másik hongkongitól, Jü Csuj Jitől.

A bronzmérkőzésen a kínai Csang Csung-cuj volt a riválisa, s óriási csatában 15-12-re nyert. Kettő-kettő után remekül kapta el a fonalat, sorban négy tust adott - ezek után mindig jött a rá jellemző üvöltés -, s 6-2-re ellépett. A folytatásban is ő irányított, 7-3, majd 9-4 lett, ekkor azonban váratlanul megtorpant. Olyannyira, hogy az ellenfél kiegyenlített, sőt, megfordította az állást. Ezután 12-12-ig fej fej mellett haladtak a felek, de a hajrában ismét a magyar vívó összpontosított jobban, s bevitte a győztes találatot is, majd a sisakját levéve, a székéből felállva ünnepelt.

„Nagyon nehéz volt" - ezek voltak az első szavai Krajnyák Zsuzsannának, aki azt mondta: a londoni negyeddöntő után ez volt élete második legnehezebb asszója. Négy éve, a brit fővárosban ugyancsak harmadik lett. „Nagyon készültek rám a kínaiak, ez érezhető volt. Nem tudtam teljesen azt vívni, amit szoktam, kellett váltanom, ami nem volt könnyű, de végül megoldottam."

A magyar sportoló szerint az elődöntőben hongkongi ellenfele elcsalta a távolságot - az asszók előtt bizonyos szabályok szerint beállítják a felek közötti távolságot -, s emiatt neki azon a találkozón nem volt esélye.

„Athénban, Pekingben és Londonban is vele vívtam a döntőbe jutásért, sajnos mindig ő győzött" - mondta az ötödik paralimpiáján szereplő Krajnyák, aki azonban hozzátette: ez a vereség nem törte le, hamar túllépett rajta, s készült a bronzmérkőzésre.

„Nem tudom, hogy 9-4 után mi történt. Kicsit talán türelmetlen lettem, azt gondoltam, mindjárt itt a vége. De szerencsére az edzőm még időben figyelmeztetett, s ez használt" - válaszolta az MTI kérdésére.

Krajnyák kedden elvesztette a harmadik helyért rendezett összecsapást párbajtőrben, most viszont megszerezte a magyar küldöttség kilencedik érmét Rióban.

A magyar vívó rendellenességgel született, a bal lába nem fejlődött ki teljesen, ezért szerepel az A sérültségi kategóriában.

Magyarország egyik legeredményesebb parasportolója a kerekesszékes vívást 1998-ban kezdte el, és azóta több világbajnoki és Európa-bajnoki címet nyert, a paralimpiákon pedig ezt megelőzően nyolcszor volt dobogós egyéniben és csapatban.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat
Főtér

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap