A közoktatási minőségbiztosítási hatóság munkatársait is vegzálni kezdték.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) marosvásárhelyi területi szervezete beidézte hétfőn kihallgatásra Constantin - Şerban Iosifescut, a Romániai Közoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIP) elnökét, Monica Cristina Anisiét, az oktatási minisztérium korábbi államtitkárát és néhány minisztériumi osztályvezetőt a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium megalakításával kapcsolatban.
A DNA-hoz közelálló források arról tájékoztatták az Agerpres hírügynökséget, hogy az új ügyet arról a bűnügyi eljárásról választották le, amelyben a gimnázium megalakításának kapcsán Ştefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő és Tamási Zsolt József, a gimnázium volt igazgatója ellen folyik eljárás.
Az ARACIP felmérése szerint minden körülmény teljesült a gimnázium megalapításához, holott akkor még csak az akkori főtanfelügyelő, Ştefan Someşan rendelete létezett.
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozásával kapcsolatban az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály 2016 novemberében kezdett nyomozni, amikor bűnügyi eljárást indított Ştefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, kétrendbeli hivatali visszaélés és tisztség bitorlása gyanújával, valamint Tamási Zsolt-József, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium volt igazgatója ellen hivatali visszaélés gyanújával.
2017 júniusában a Maros megye közigazgatási bíróság megsemmisítette a Maros Megyei Tanfelügyelőség azon döntését, amellyel létrehozták a gimnáziumot.
A közigazgatási bíróság határozatát megfellebbezték, ám a jogerős ítéletig érvényben marad az a határozat, amely felfüggeszti a tanfelügyelőség döntését. Emiatt, az iskolai év kezdetén a felekezeti iskola osztályait a Bolyai Farkas Gimnáziumba helyezték át.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Adrian Cozma Szatmár megyei nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a román képviselőház alelnöke és családja Dubajban rekedt, miután az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadás nyomán törölték a légi járatukat.
Sárkányok, birodalmi intrikák és grandiózus csatajelenetek nélkül is lehet jó Trónok harca-sorozatot készíteni. Sőt, a Hét királyság lovagjának „alulnézete” igazi vérfrissítésnek számít a nagyköltségvetésű high-fantasy produkciók között.
A Közel-Keleten ragadt román állampolgároknak üzent a külügyminisztérium. Eltévedt ukránokat kellett ismét kimenteni a máramarosi hegyekből.
A Közel-Keleten ragadt román állampolgároknak üzent a külügyminisztérium. Eltévedt ukránokat kellett ismét kimenteni a máramarosi hegyekből.
Százas nagyságrendben mérte a kristályt a lebukott szamosújvári drogdíler. Sorin Grindeanu szerint a PSD nem díszlet a kormánykoalícióban.
Százas nagyságrendben mérte a kristályt a lebukott szamosújvári drogdíler. Sorin Grindeanu szerint a PSD nem díszlet a kormánykoalícióban.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.