// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Új madárfajt fedeztek fel Románia területén

// HIRDETÉS

A magyar és román ornitológusok jól kezdték az idei évet.

Szabó József (A Román Madártani Egyesület alapító tagja), Pál Lajos, Simó Imre és Ciprian Fântână (az egyesület igazgatója) ornitológusok az Olt folyón végezték az év első nagy ornitológiai rutinfelmérését, a vízimadarak téli számlálását.

A premiernek számító megfigyelést január 19-én végezték, az Olt megyei Ulmi helység közelében, nem messze Slatinától.

„Expedíciónk harmadik napján az Ipotești gyűjtőtóhoz érkeztünk. Hatalmas madárcsoportokat észleltünk: több ezer szárcsa, hattyúk százai, sirályok, kormoránok, récék. (…) A szabály az volt, hogy először megvizsgáljuk a rajokat, aztán következik az egyedek megszámlálása. A tó első távcsöves átpásztázásakor megfigyeltem egy nagy kormorán méretű, igen világos tollazatú bukót, ám a madár gyorsan víz alá bukott”, számol be a történtekről Szabó József.

„Szóltam barátaimnak, hogy feltételezésem szerint egy nagyméretű bukót figyeltem meg, de nem vagyok benne biztos. (…) Elindultunk a gáton, abba az irányba, ahol a madarat láttam. Körülbelül 100 méterre lehetett a parttól, és minden kétséget kizáróan fehércsőrű búvár volt, ami azt jelenti, hogy premierről beszélhetünk Románia területén”, tette hozzá az ornitológus.

Szabó József ornitológus (Fotó: Facebook)

Szabó Józsefnek amúgy nem ez az első madártani premierje. 2017-ben a prérisirályt, más néven Franklin-sirályt azonosította, szintén az Olt folyón.

A fehércsőrű búvár az északi-sarkköri Oroszországban, Alaszkában és Kanadában költ, de eljut egészen Ázsia keleti partjaiig, Japánba, Dél-Koreába, Észak-Koreába és Kínába is. A hideg időszakban a melegebb vizek felé vándorol. A becslések szerint körülbelül 1000 példány jut el Európába telenként.

A faj kis csoportokban áttelel a norvég partoknál, az Északi- és a Balti-tengeren. Egyedeit véletlenszerűen megfigyelték Belgiumban, Ausztriában, Fehéroroszországban, Bulgáriában és más európai országokban, de Romániában még soha. A fehércsőrű bukó populációját 16000–32000 egyedre becsülik. A legnépesebb csoport (mintegy 20000 egyed) Kanadában található. A fehércsőrű bukó a legnagyobb bukófaj, testhossza elérheti a 90 centimétert, szárnyainak fesztávolsága 135–150 centiméter.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro