Félévszázados „vendégeskedés” ért véget csütörtökön Nagyváradon: végleg kiköltözött a római katolikus püspöki palotából a Körösvidéki Múzeum.
Miután 29 évig volt hívatlan, 14 évig pedig megtűrt lakója, csütörtökön végleg kiköltözött a nagyváradi barokk palotából a Körösvidéki Múzeum. Annak, hogy a döntés végleges, hivatalos, írásos nyoma is van: a múzeum vezetősége papíron is átadta a katolikus egyháznak a püspöki palota általa használt termeit, miután az elmúlt hónapokban a közgyűjtemény utolsó darabját is sikerült elköltöztetni új székhelyére.
A római katolikus egyház nem mindennapi türelemről tett tanúbizottságot: a restitúciót követően még 14 évig tűrte meg falai között az akarata ellenére odatelepített közgyűjteményt. Ezt Aurel Chiriac múzeumigazgató nem is győzte köszönni Böcskei László megyéspüspöknek, hangsúlyozva, a barokk palota tökéletes helyszín volt számukra, „a szépség és szellem” otthona.
.jpg)
Szabó Ödön, Cseke Attila, Pásztor Sándor és Böcskei László püspök

A palota régi kulcsa, eddig a múzeum őrizte. Fotók: a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala
Böcskei László ezzel szemben a kölcsönös tisztelet fontosságáról beszélt, de az egyház közel ezeréves váradi jelenlétére is felhívta a figyelmet, amit szerinte nem lehet elhallgatni. Arra is utalt, hogy az államosítás idején a kommunista hatóságok csak két napot hagytak a püspökségnek arra, hogy átengedje az épületet. Ehhez képest az egyház irigylésre méltó módon tűrte a múzeum jelenlétét.
az egykori magyar királyi hadapródiskola épületében, és számos botrány közepette fel is újította azt. A számos rendellenesség miatt a kivitelező Selina cég 2010-ben abbahagyta a nagyszabású munkálatot, ezt csak hat évre rá sikerült folytatni. Az új székhely kapuit végül tavaly nyitották meg a nagyközönség előtt, de az 500 ezer műtárgyat számláló gyűjteményt csak az elmúlt hónapokban sikerült átköltöztetni.
Pásztor Sándor tanácselnök szimbolikusan is megköszönte az egyház türelmét: átadta a püspöknek a barokk palota régi, eddig a múzeum gyűjteményében őrzött kulcsát. Böcskei László ezt nem tartotta meg magának, hanem a püspöki rezidencia megújulását és jövőbeli közösségi szerepét hangsúlyozva átnyújtotta a felújítási munkálatok menedzserének.

A külső munkálatok és a tetőzet helyreállítása még tavaly elkezdődött
A Nagyvárad egyik legimpozánsabb épületének számító barokk palota a magyar kormány támogatásával esik át nagyszabású felújítási és restaurálási folyamaton: tavaly közel kétmilliárd forintos támogatást ítéltek meg számára.
A hatalmas összeget (1,948 milliárd forint, azaz 6,348 millió euró) három ütemben kapja a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, az utolsó részletet jövőre utalják. A támogatásból elvégzik az épületegyüttes teljes külső és belső felújítását, az első ütemben a tetőzet és a külső homlokzatok felújítása kezdődött el - erről ITT olvashatják képes beszámolónkat –, ezután a belső terek restaurálása következik.
Böcskei László a csütörtöki átadási-átvételi ceremónián is hangsúlyozta, hogy az egyház multifunkcionális és multikulturális központként, kiállítótérként, közművelődési, közösségi rendezvények helyszíneként hasznosítaná a megújult palotát. Azáltal, hogy megnyitná a nagyközönség számára, az említett közel ezeréves örökség – falfestmények, freskók, kő- és faépítészeti elemek – és püspökségi gyűjtemények – liturgikus ötvöstárgyak, miseruhák, szobrot, a barokk képtár és metszetgyűjtemény – is látogathatóvá válnak. Az egyik szárny továbbra is a püspöki hivatal székhelye maradna.

A belső termekben is dolgoznak, itt például az értékes falfestmények felkutatása zajlik
A püspökség nemcsak az épületet, hanem az azt körbeölelő parkot is rendbe tenné, rendezéséhez uniós forrásokat pályáztak, a szakmai partner a szarvasi Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kara és Arborétum. A püspökség korábbi bejelentése szerint a beruházás költségvetése 773 ezer euró, a kertrendezési munkálatokat 2020 májusáig kell befejezni. A park is teljes egészében az egyház tulajdona, és a palotához hasonlóan mindenki számára nyitott lesz.
A helyiek által csak barokk palotaként emlegetett nagyváradi római katolikus püspöki palota anyagi és eszmei értékét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az 1762 és 1776 között épült ingatlan monumentális külsejével, belső eleganciájával Délkelet-Európa legjelentősebb barokk műemléke. 2004-ben kapta vissza a római katolikus egyház, és bár a törvény szerint a Körösvidéki Múzeumnak öt év után ki kellett volna költöznie belőle, valójában csak csütörtökön vehette igazán birtokba.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.