Az őszi felvételire 334 tandíjmentes és 4885 tandíjas hely maradt betöltetlenül alapképzésen.
Elkezdődött az őszi felvételi vizsgaidőszak a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, és lehet jelentkezni a meghirdetett új alapképzési és magiszteri képzési szakokra is – tájékoztat az egyetem PR-irodája.
Az eddig meglévő szakok mellett a jelentkezők újak közül is választhatnak, amelyek indulását a nyár folyamán kiadott kormányhatározat hagyta jóvá. Ennek köszönhetően alapképzésen a jelentkezők beiratkozhatnak a Pszichológia és Neveléstudományok Kar által meghirdetett óvodapedagógus- és tanítóképző szakra (német tannyelvű képzés, székhelyváltozás eredményeként Nagyszeben helyett Kolozsváron).
a Kémia és Vegyészmérnöki Kar nano- és bioanyagok mérnökkémia szakán, a Biológia és Geológia Kar biomedikális laborok minőségmenedzsmentje szakán, valamint az Európai Tanulmányok Kar nemzetközi kapcsolatok, külpolitika és válságmenedzsment angol tannyelvű szakán. A Református Tanárképző Karra jelentkező diákok számára a kultúra- és felekezetközi mediálás új magyar tannyelvű szak választható.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetemre jelentkezők létszáma a júliusi felvételi időszak lezárulását követően 11%-os növekedést mutatott a tavalyhoz képest. Az őszi felvételire 334 tandíjmentes és 4885 tandíjas, valamint 1578 távoktatási és csökkentett látogatású helyet biztosít alapképzésen. Akik magiszteri képzésre szeretnének beiratkozni, a júliusi felvételi után betöltetlenül maradt 765 tandíjmentes hely közül választhatnak.
Összesen 237 alapképzési program (nappali képzés és távoktatás), valamint 223 magiszteri program (nappali képzés vagy csökkentett látogatás) közül választhatnak mindazon jelentkezők, akik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatói szeretnének lenni.
és a jelentkezési feltételek azonosak a nyári felvételiével. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem karai különböző jellegű írásbeli vagy szóbeli vizsgákat szerveznek a jelentkező diákok ismereteinek és kognitív képességeinek felmérésére. A BBTE valamennyi karán a felvételi végleges eredményének kiszámításakor – eltérő súlyozással – figyelembe veszik az érettségi vizsga átlagát is.
Az őszi felvételi naptárát, a felvételi díjakat, a versenytematikát, valamint a felvételivel kapcsolatos bővebb tájékoztatást a BBTE felvételi honlapján lehet megtekinteni.
A felvételire jelentkező diákok számára 400 szálláshelyet biztosít az egyetem a Hașdeu (Kőkert) utcai diáknegyedben lévő bentlakásokban.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Jócskán túlhaladva a megengedett sebességet, 172 km/órával száguldó sofőrt mértek be a rendőrök vasárnap Buzău megyében, de miután megállították, váratlan fordulatot vett a gyorshajtásos eset.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.